A namíbiai The Brief beszámolója szerint több afrikai ország elégedetlenségét fejezte ki a CITES-szel szemben. Álláspontjuk egyértelmű: a trófeavadászat betiltása messzemenő következményekkel jár népeikre, a vadon élő állatokra és az országok gazdaságára nézve. A trófea és elefántcsont importjának betiltása katasztrófát jelent majd a nemzetük számára úgy gazdaságilag, mint élelmezés szempontjából, valamint hatással lesz a vadvilág fenntarthatóságára.
“Ha rákényszerülünk, cselekedni fogunk, hogy megvédjük az érdekeinket. Ironikus, hogy ezek az országok csendesek és együttműködőek, amikor állatokat adományozunk, de amikor eladunk, akkor problémáznak. Emiatt feltételeket szabtunk. Aki hajlandó tőlünk vadon élő állatokat venni, alá kell írnia egy egyezményt, hogy támogatnak minket. A miénk a legjobb természetvédelmi modell, mely világszerte elismert. A vadon élő állatok populációja rendkívül megnőtt az elmúlt évszázad során, de ahelyett, hogy tapsot kapnánk, néhány féltékeny ország azzal fenyeget, hogy megbüntet minket, ha jót cselekszünk” – mondta Pohamba Shifeta miniszter.
“Ha az általam említett országok betiltanák a vadászati trófeák behozatalát és kivitelét, ez aláásná országunkban a függetlenedés óta elért összes előrelépést, különösen, ha más európai országok is követik a példát. Az európai vadászok adják Namíbia vadászati bevételének több mint felét.” Azt is elmondta, hogy ha nincs olyan megfelelő alternatíva, amely teljes mértékben helyettesítené a természetvédelmi vadászatból származó jövedelmet, foglalkoztatást és fehérjét Namíbiában, az emberek és a vadon élő állatok egyaránt szenvedni fognak.
A miniszter kifejtette, hogy a trófeavadászatot semmiképpen nem lehet “betakarításként” értelmezni, “mivel ez a vadászat a nemzet vadállományának alig 1%-át érinti évente, szemben a vadállomány átlagos évi 25-35%-os növekedésével. A lassabban szaporodó fajok, mint például az elefántok esetében jellemzően évi 3-5%-os szaporodási arány, a hasznosítás ott jóval alacsonyabb, körülbelül 0,2%. Az európai és más országokból érkező ügyfelek nagy értékű vadászata ezért fontos, hozzájárul a fenntartható vadon élő állatokhoz.”
Ha nem érted hogyan függnek össze ezek a dolgok, nézd meg A vad segélykiáltása c. filmet!
Kondor Imre, tapasztalt Afrikai hivatásos vadász Facebook posztjából idézve: “Namibia és az SADC-országok jelenleg a legjobb, leghatékonyabb vadvédelmet folytatják a világon! Bizonyítéka ennek, hogy nálunk él Afrika vadvilágának 70-80%-a, a máshol veszélyeztetettnek számító vadfajok (elefánt, orrszarvú, oroszlán, leopárd, stb.) száma stabil, sőt jelentősen növekvő!”
Mondják, a CITES vezetőségében már nem szakemberek ülnek, hanem korrupt “zöldpolitikusok”. Olyan országok delegáltjai akarják megmondani hogyan védjék a vadállományt Afrikában, melyekben a vadvilág már katasztrofálisan lecsökkent. Az ENSZ Természetvédelmi Világszervezete arra figyelmeztet, ha Namíbia és az SADC-országok kilépésre kényszerülnek, akkor Afrika vadvilágának 70-80%-a kiesik a CITES hatálya alól, és ezzel az egyezmény okafogyottá, értelmetlenné válik.
Ideje lenne meghallgatni és komolyan venni a nemzetközi vadvédelemben sikeres vadgazdálkodók, szakemberek szavát, és sürgősen megújítani a CITES működését, szervezeti rendjét, azt a valós mai vadvédelem érdekeihez igazítani.
Nagy a baj a világgal és a vadászattal
Egyre több egyértelmű jele van annak, hogy viharfelhők gyülekeznek a vadászat egén. Spanyolországban többszázezres tüntetés volt. Nem sokkal később a FACE kezdte kongatni a vészharangokat és petíciót indított. Mindezt összegezve, fejtegetve magam is véleménycikket írtam a témában.
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.
