Hőkamera, éjjellátó, nagyteljesítményű lámpa, képküldős vadkamera, high-tech ruházat, long-range lövészet…minden elérte már a vadászatot, és sokan elintézik annyival, hogy “a top menedzsernek nincs ideje vadászni, ezért gyorsan mindent akar”. Amellett, hogy bizonyára van ilyen is, azért mégis látni, hogy megrögzött, szenvedélyes vadászok is – akik 20-30 éve járják az erdőt-mezőt – csak-csak megveszik már a hőkamerát, csak-csak kipakolják a vadkamerát. Ebből az következhet, hogy a vadászat modernizálódását nem lehet elintézni egy legyintéssel. Igen, a világ fejlődése megállíthatatlan, és igen, törekedni kell az értékek megőrzésére is. Ezt szerintem senki nem vitatja. De a fejlődés elkerülhetetlen, és fejlődés alatt ne csak a technikai fejlődésre gondoljunk, hanem összességében az életünkre.
Mondják az idősebbek, vagy a vaskalaposabbak, hogy akinek nincs ideje kijárni vadászni, az ne vadásszon, mert ez nem a kapkodásról, és a sietségről szól. De vajon a mai ember maga választja meg, hogy mennyi ideje van? Persze ott a másik, mélyen ülő mondás, hogy “mindenkinek arra van ideje, amire akarja”. Azért lássuk be, hogy a mai világban ez sajnos bizonyos keretek közé szorul. Mondják azt is, hogy felgyorsult a világunk. De miért gyorsult fel?
Van egy elméletem. Milyen volt az emberek, a vadászemberek élete 50-60-80 évvel ezelőtt? Felkeltek korán, elmentek dolgozni. Vagy a gyárba, vagy ki a mezőgazdaságba. Délután végeztek, ha úgy volt, otthon még megcsinálták a ház körüli teendőket. Milyen volt a családmodell anno? Lássuk be, gyakran az apák szerepe annyi volt, hogy néha ránéztek a gyerekre, de leginkább a család megélhetésével foglalkoztak. A gyereket nevelte az anyja, vagy ha ő se, akkor felnőtt magától. Az anyának meg sok esetben más dolga nem volt, mint gyereket nevelni, vagy szintén dolgozni napközben, és aztán gyereket nevelni, háztartást vezetni. Nem volt olyan életük volt, mint ma. Sok esetben nem mondhatta a férjének, hogy ne menj vadászni. Sőt! Nem volt ritka (a kényszerházasságok korában, vagy abban a korban, amikor a válás szégyen volt, és faluhelyen kiközösítéssel járt), hogy a feleség is örült, ha az ura nem rontja otthon a levegőt, és a férj is örült, ha nem kell otthon lenni.
A másik verzió az előkelőség élete volt. Vegyük csak Széchenyit, akit bár mindannyian nagyra tartunk, de igazából tudjuk róla, hogy nem sok egyéb dolga volt életében, mint vadászni, vagy vadászattal foglalkozni. Nem volt sokkal különb a helyzet a többi nemesi rangú nagy vadász esetében sem.
Ezzel szemben ma az a helyzet, hogy az emberek dolgoznak, akár napi 10-12 órát is. Ez nem kevés időbe kerül. Emellett ott a gyerek, a feleség, a család, aminek a két szülő optimális esetben egyformán a része. Ez is idő. Ma – szintén optimális esetben – a férj és a feleség odafigyel egymásra, ez is időbe kerül. Ma a gyereket különórára kell hordani, ma mindenki dolgozik, teper, tanul, különórára jár, ma már télen, mire az ember végez a munkahelyén, vagy a gyerek hazajön a suliból, már sötétedik. Ma egyedül a hétvége marad arra, hogy az ember a családjával foglalkozzon. Hétvégén meg előkerülnek a barátok, a rokonok is olykor, velük is foglalkozni szeretnénk. Ezen kívül az embernek szerteszét kell rohangásznia, hivatali ügyeket intéznie, bankba, üzletekbe mennie, bevásárolnia, kocsit javíttatni, vagy műszakiztatni vinni, ajándékot venni az ünnepekre, stb…és ehhez jön még hozzá, ami a régi idők emberének is megvolt: a ház körüli teendők például. És akkor még ott van, hogy sokan ugye heti 1-2x sportolni is járnak, ami nem hátrány.
Lehet-e hibáztatni bárkit is, hogy ilyen, 21. századi élet mellett kevés ideje jut a vadászatra? Meg lehet-e parancsolni bárkinek, hogy adja fel a régi életét, ha vadászni akar? Tojjon az asszonyra, meg a gyerekeire, válasszon olyan munkahelyet, ahol 6-kor kell kezdeni, és 2-kor már otthon van, és ne sportoljon, ne legyen más hobbija, ha vadászni akar? Nyilván nem lehet.
Az életünk tehát végérvényesen megváltozott. Egyszerűen a legtöbbeknek nincs már lehetőségük olyan nyugodt, lassú életet élni, amit nagyapáink éltek. Akinek – némi túlzással – nem volt más dolguk esténként, mint kiülni a lesre.
Ezzel párhuzamosan fejlődik a technika, ami kiszolgálja ezt, alkalmazkodik ehhez az új életvitelhez.
Nem a technika okozza a vadászat változását, hanem a vadászat változik, ez új igényeket, keresletet szül, amit lekövet a technikai kínálat.
Aztán persze azt se felejtsük, hogy a Föld népessége folyamatosan növekszik, fejlődik, a művelésbe vont területek gyarapodnak, a mezőgazdaság technológiai fejlődése miatt kint a határban a kultúrnövény egyre több termést ad, így egyre többet is ér, ergo a vadkár mértéke is növekszik ezzel. És bizony vad sem lett kevesebb, sőt, jócskán megugrott a hazai nagyvadállomány, amit muszáj kezelni.
A fentiek miatt tehát nem elvárható az, hogy a mai vadászember csak világosban vadásszon, nem elvárható, hogy úgy álljon hozzá, hogy “ha ma nem jött ki a disznó 9-ig, akkor majd holnap kijön”. Ma, amikor a nyakába varrják a milliós vadkárt, mert a disznók éjjel 2-kor járnak letarolni az alkarnyi méretű kukoricacsöveket. Nem elvárható, hogy lát egy csapát, egy nyomot valahol, és kiül rá 3-4 alkalmat is, hátha arra téved megint a vad. Mert meglehet, hogy az a 3-4 alkalom ma már 2 hónapot is kitesz, idő hiányában.
Elveszik ezzel a vadászat lényege? Igen, az a fajta lényege, amit eleink szerettek, az valamennyire elveszik. De ugyanígy elveszett az is, hogy a falusi gyerek kispuskával lődözzön a kert végében, hogy a kisvárosi gyerek kint labdázzon egyedül az utcán, hogy bukósisak nélkül motorozzunk, vagy biztonsági öv nélkül autózzunk. A világ változik, és vele együtt változunk mi is, hogy ezzel a közhellyel éljek. Velünk meg változik a vadászat is, amit nem kerülhetünk el, ha csak el nem kezdünk visszafelé fejlődni.
Zárszóul csak annyit, hogy mindezek ellenére azért igyekezzünk mértéket tartani, igyekezzünk hagyományokat ápolni, és igyekezzünk a lehetőségekhez képest maximális időt szánni a vadászatra, hogy legalább ez ne legyen rohanás, verseny. Ott tudunk igazán kikapcsolódni, átszellemülni, egy kicsit a régi időket visszaidézni, ahhoz meg bizony idő kell.
Mi a véleményetek erről? Írjátok meg kommentben ott, ahol rákattintottatok erre a cikkre!
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.
