Írta: Szajkó Tamás, álcaruha-készítő / Fotók: Korecz Márk
“A vadászíjász, fizikai lőtávolsága végett a vadhoz történő közelkerülésre “kárhoztatott”. E célra a különböző álcasátrak, többféle kialakítású, fára szerelhető lesek, illetve az alapfelszerelésnek tekinthető terepszínű öltözék, maszk, kesztyű mellett, az egyik leguniverzálisabb, szinte bárhol bevethető 3 dimenziós álcaruha, közkeletűbb nevén a ghillie is segítséget nyújt.
Nézzük csak, honnan is jön maga az ötlet, illetve a név. Vájtfülűek tudni vélik, hogy a skót erdészek a középkor végén, újkor elején találták ki ezt a fajta álcázást, illetve a név is innen jön, és vadőrt, hajtót jelent. Ez félig igaz, tudniillik a skót, azaz kelta hitvilág ugyancsak bővelkedik mindenféle manókban, tündérszerű lényekben. Nos, ezek egyike Ghillie Dhun, ki afféle erdőpásztor, ruhája ágakból, mohából való, de bármikor képes valódi bozóttá válni (a szó maga, a gael nyelvvben sötét hajú legény, fiatal férfit jelent). Nem csoda, ha e mítikus teremtmény adta nevét a valóban brilliáns álcázó módinak. Bár néprajzi párhuzamokról beszélhetünk, mást ne is említsek, a történeti korok embere által a szinte máig alkalmazott préri indián módszer, az állatbőrökbe bújt, állatszerű viselkedést imitáló, a vadhoz nyíllövésre, vagy dobólándzsa távolságra igyekezni kerülő vadászatot is ide sorolhatjuk.
Tehát a cél, magának az emberi test formájának, alkati jellegzetességének teljes eltüntetése, sőt annak megtévesztően természethűre alakított megjelenése, a vadban a legkisebb gyanakvást is eloszlató fizikális külső. Ebből adódik, hogy jellemzően ezt a fajta álcázást elsősorban lesvadászathoz ajánlhatjuk. Természetesen megfelelő terepen, főleg ehhez igazított álca esetén a cserkeléshez is hasznos lehet. A jól kidolgozott ghillie esetében – vadászati célra – a sokak általi prioritást, jelesül a színeken való töprengést, felejtsük el. Az álca ugyanis oly’ mértékű hatékonysággal bír, hogy a legtöbb esetben, az egyszerű, természetben szinte bárhol fellelhető szürkés, barnás árnyalatokkal készítve – mivel ezek vadjaink jórésze számára kevésbé érzékelhető – elégnek bizonyul. A színlátó ragadózóknak sem fog az feltűnni, ha nem épp olyan sárga az álca, mint a már száradó kukorica – csak hogy egy példát mondjak. Aki próbálta már ezt a fajta öltözetet, akár csak madárfotózásra, az tökéletesen tisztában van ezzel. Vannak persze szakmai “titkok”, hogyan kell összeállítani a megfelelő szegmenseket, különböző terepekre, növényzethez, hogy optikailag ez megfelelő legyen, de ez sem az aranycsinálás tudománya. Inkább ami fontos, az a megfelelő alkalmazás.
Egy ilyen álcában igyekezzünk minél inkább “hozzánőni” az adott növényzethez, tereptárgyakhoz, legyen ez kidőlt fa, sűrűbb bozót, árokpart gazos széle, stb. Természetesen nyílt terepen leülve egy tisztásra ez a fajta álca sem lesz nyerő. Ha nyitottabb terepen, vagy valóban jó látási viszonyoknál jelenik meg a vad, mindenképpen tegyünk magunk elé még egy két ágat, tűzzünk rá pár nagyobb, lágyszárú növényt, lombos ágat, amivel még tovább törhetjük saját sziluettünket, de leginkább az íj kihúzásának mozdulatát takarhatjuk velük. Ne akarjunk ez esetben sem minden irányba lőni. Ha a terep erősen akad, kíméljük álcánkat, csak leshelyünkön öltsük fel azt, utánkereséshez se használjuk, hacsak a növényzet nem engedi meg. Tárolni, szállítani a kézzel, fáradságos munkával elkészített minőségi ghillie-ket úgy kell, hogy ha összehajtjuk, az álcázó anyag belülre kerüljön (ez megfigyelhető bizonyos katonai videókon is). Ezen álcák használta új élményekhez juttatja a vadászt, hisz nemcsak a hőn áhitott vad elejtéséhez, hanem például a madárvilág megfigyeléséhez vadászat közben is remek lehetőséget biztosít.”
Én magam annyi kiegészítést fűznék még a fentiekhez, hogy óriási különbség van az egyes olcsó, áruházakban kapható, vagy távol-keletről rendelhető ghillie-utánzatok, és egy minőségi ghillie között. Előbbiek ugyanis géppel készülnek, alapanyaguk hálós, melyre zörgős, susogós, éles, recés peremű anyagból varnak fel leveleket, ráadásul sorminta szerint. Ezek a ruhák hangosak, susognak, zörögnek, és nem is túl élethűek, hiszen a sorminta teljesen szabályos. Egy kacsázáshoz még úgy ahogy használhatók, de a ragadozóvadászathoz, és legfőképpen vadászíjászathoz nem megfelelők. – a szerk.
Alább egy videó a témában egy másik hazai ghillie-készítőtől, Bánás Imrétől. A videó egy sorozat, ide kattintva érhető el a többi rész.
Vadászíjász, ghillie-készítő