A ballisztikai zselé lényege, hogy többé-kevésbé imitálja a szövetek viselkedését. Ez nyilván nem 100%-os, hiszen ahány állat (vagy rendvédelmi szerveknél ember), ahány testrész, ahány lövési szög, ahány és amilyen csont, annyiféle lehet egy lövedék hatása. A variációk és kimenetelek száma konkrétan végtelen. Mégis a zselé alkalmas arra, hogy a különféle konstrukciójú lövedékek viselkedését, vagy épp a különféle lőtávokon létrejövő hatásmechanizmusukat összevessük egymással, akár házilag is. A nagy lőszergyártók, mint például a svéd NORMA sztenderd ballisztikai gélt használnak, bár ők is porként szerzik be, és maguk higítják, szilárdítják szigorú előírások alapján. Az alábbi ólommentes lőszerekről szóló videóban erről is szó esik, de javaslom, hogy csak a cikk elolvasása után nézd meg.
Továbbá a lövéseket is úgy adják le a gélbe, hogy minden lehetséges változót kizárnak, ami befolyásolhatná az eredményt. Azonos csöveket használnak (nem is puskát, csak egy fixen rögzített puskacsövet elsütőszerkezettel), az elsütést is gép végzi, a gél elhelyezése és a lőtáv pedig precízen kimért és behatárolt.
A teszt végén a gélt gyakran színes folyadékkal töltik fel, mely kitölti az üregeket, láthatóvá téve az eredményt, de azért egy egyszerű megvilágítás is elég ahhoz, hogy ítéletet hozhassunk.
És, hogy mi az eredmény? Na erről már kevesebb szó esik általában, pedig ebből állapítják meg a gyártók a szokásos táblázatot, ajánlást, amit egy-egy lőszer/lövedék mellé írnak:
- ideális lőtáv,
- átütőerő,
- sebcsatorna,
- ölőerő.
Ezek a ballisztikai zselék általában 30-40cm hosszúak csupán, amin a lövedék a legtöbb kalibernél lazán átrepül. Miért nem gyártanak nagyobbat, ami meg is fogja? Azért, mert nincs rá szükség. Számunka az a lényeg, hogy a lövedék a behatolást követő szakaszban mit csinál. Itt hogyan deformálódik, hogyan adja le az energiáját, mennyire repeszelődik. Hogy utána mi történik még vele, az vadászati célballisztikai szempontból már nem lényeges.
A legjobb vizsgálat egyébként az, ha ultranagy sebességű kamerával is felveszik a becsapódást, és így elemzik ki. Átlag embernek erre nincs lehetősége, hiszen a legjobb mobiltelefonok lassított felvétele (240fps) is nagyon kevés hozzá. A profi high-speed kamerák 15-20.000fps-t tudnak, ez képes csak arra, hogy lelassítsa a hangsebességnél gyorsabb lövedéket, és megmutassa a ballisztikai gél berobbanását becsapódáskor.
Ugyanakkor a megfestett, vagy megvilágított végeredmény is látványos és használható tud lenni. A becsapódó lövedék ugyanis minden irányba repedéseket okoz a gélben. Ezt általában csak oldalról mutatják, ami miatt úgy néz ki, mintha üreges lenne a gél, de valójában ezek csak változó hosszú repedések. Ha keresztben kettévágnánk a gélt, csak egy csillag alakot látnánk.
No és akkor mi is történik odabent?
A lövedék eléri a gélt és behatol. Itt elkezd deformálódni, gombásodni vagy akár szétesni, attól függően milyen típusú lövedéket használunk. A keményebb lövedékek még egy kis csatornát képeznek becsapódáskor és centikkel később kezdik leadni az energiájukat és “bedurrantani” a gélt. A puhább, széteső magok pedig szinte azonnal elkezdik az expanziót.
Minél hamarabb indul be az expanzió és minél “öblösebb” tágulást (pillanatnyi buborékot, ideiglenes üreget) okoz a lövedék a zselében, annál inkább beszélhetünk nagy ölőerőről, ami angolul praktikusabban hangzik: knock-down power, vagyis legtaglózó erő, mellyel vad jó eséllyel tűzben rogy. Ez azáltal történik, hogy a lövedék rögtön a becsapódást követően leadja az összes energiáját a testben. Másfelől minél később indul meg az expanzió és az amplitúdója is kisebb, annál kisebb az ölőerő, a “legtaglózás”, viszont annál nagyobb az átütőerő, ami keményebb csontozatnál, masszívabb testű állatnál, vagy akár extrahosszú lövéseknél jöhet jól, ahol a sebesség már csökken. Egy teljesköpenyes (FMJ) lövedék például szinte csak átsuhan a gélen.
Aztán egy lassított felvételen jól lehet látni az egyes repeszdarabok önálló életre kelését is. Sugárirányba szóródnak szét a lövedék által keltett üreg körül. Minél több és nagyobb ilyen kitörés van, annál inkább beszélünk széteső lövedékről és ezáltal nagy sebcsatornáról, ami a nagyobb roncsolást és a gyorsabb vérveszteséget szolgálja.
Itt ugye nincs Szent Grál. Az a lövedék ami nagy ölőerővel és nagy sebcsatornával büszkélkedhet, nem lesz jó átütőerejű és fordítva. Emiatt kell a megfelelő lövedéket a megfelelő vadfajhoz és vadászati módhoz választani. Hogy csak egy példát mondjak, disznóhajtáson, ahol a vad csak két kefesűrű között átvillan a nyiladékon, praktikusabb a nagy ölőerejű lövedék, hogy ne kelljen sokat keresni, húzkodni a kökényesben. Egy alföldi réten, ahol tökmindegy, hogy a vad a lövés után még elmegy 50-100 métert, viszont gyakori, hogy 2-300-ra kell lőni, érdemes nagyobb átütőerejű lövedéket választani.
No persze nem csak ez a két véglet létezik, épp emiatt komoly szakma, már-már művészet a lőszergyártás, ebben tudnak fejlődni a gyártók. De azért olyan lövedék nem létezik, ami minden területen 100%-on teljesít.
A ballisztikai gélben tehát mérik az ún. nyakat, azt a pár centis szekciót, ahol a lövedék becsapódik és elkezd expandálni. Minél rövidebb a nyak, annál hamarabb expandál a lőszer, emiatt annál nagyobb lehet az ölőereje. Mérik azt a szakaszt is, ahol a lövedék “bedurrantja” a gélt, szépen mondva ideiglenes üreget hoz létre), ennek a kúpalakú mintázatnak a hossza és átmérője mutatja a hatás mértékét. Az átmérője leginkább az ölőerőt (minél öblösebb annál erősebb), a hossza az átütőerőt (minél hosszabb annál erősebb), a mintázata a repeszelődést, vagyis a sebcsatornát. Ezután lemérik még a felfogott maradványtest tömegét és összevetik a lövedék eredeti tömegével, megkapva ezzel, hogy mennyi tömeget tartott meg, vagy veszített el a munka során.
És hát ugye ott van még egy nagyon fontos dolog, mégpedig a távolság, ami befolyásolja a sebességet. Közelre, például 25 méterre lőve a lövedék még nagyon gyors, emiatt nagyobb erőhatásokat kap a gélben (vagy épp a vadtestben), ezáltal jobban gombásodik, akár szét is eshet. Ahogy növeljük a távolságot, úgy lassul a lövedék, és elkezd máshogy viselkedni, kevésbé deformálódni, gombásodni. Ergo egy 15-25 méterre gélre leadott lövésből nem lehet következtetni arra, hogyan teljesít a lőszerünk 100-200 méteren.
Itt jegyezném meg, hogy tévhit az, hogy például a .300WM túl gyors kaliber, ezért közeli lőtávokon roncsolás nélkül átsuhan a vadon. Épp ellenkezőleg, egy lövedék minél gyorsabb, becsapódáskor annál nagyobb erő hat rá, annál erősebben gombásodik. Ha a lövedék rendre átsuhan a vadon különösebb roncsolás nélkül, azért nem a kaliber a hibás, hanem rossz típusú lövedéket választottunk.
Láthatjuk tehát, hogy a dolog nem egyszerű. Az eredmény – legyen az ballisztikai gélben, vagy vadászaton eleresztett lövés révén a vadtestben – múlik a sebességen és múlik a lövedéktípuson is. A sebességet jócskán befolyásolja a kaliber, a távolság, a csőhossz és a lőportöltet is. 5 változó van tehát, aminek a befolyásolása többé-kevésbé a mi kezünkben van, és még utána jön az, hogy hol és milyen vadat találtunk el.
Ezért nem lehet 1-2 elejtésből bármilyen lőszerre ítéletet mondani.
A cikk támogatója a Norma lőszerek hazai forgalmazója a Diana Group Kft. (loszerbazis.hu)
