A Sako – más gyártókhoz hasonlóan – egy viszonylag új trendet lovagolt meg az S20 modell megalkotásával. Ez a hibrid puskák trendje, miszerint – a gyártó szándéka alapján – ugyanazon puska használható sport jellegű céllövészetre és vadászatra egyaránt. Marketingesen mondva egy moduláris vadászpuska céllövő képességekkel.
A moduláris azt jelenti, hogy a számos kiegészítő rendelkezése állása mellett kétféle, otthon cserélhető agyazással kínálják, melyből az egyik precíziós tus (Precision), a másik egy kecsesebb, thumbhole lyukas vadásztus (Hunter). Ezek két részből állnak össze, és legjobb tudomásom szerint az előagyak a sátor”vassal” és a pofadék-markolat elemek egymással is csereszabatosak, vagyis lehet olyan, hogy a Precision agyazást kombináljuk a Hunter agyazással. Ennek azért lehet jelentősége, mert például a precíziós tus az M-LOK csatlakozásoknak köszönhetően többféle kiegészítővel látható el, mint a kecsesebb vadásztus.
Hogy konkrétumot is mondjak, a thumbhole-os Hunter verzió jobb- és baloldalára QD, vagyis gyorscsatlakozós fegyverszíjat tehetünk, ami opcionális, és nagyon hasznos kiegészítő, illetve a gyári szíjkengyel helyére bipodot lehet szerelni. Két extra kiegészítő van még a Hunterhez: a tusatalp hosszabbításhoz közbetétek, és a 10-es tár.
Ezzel szemben a precíziós tus a fentieken kívül még tele van M-LOK rögzítési lehetőségekkel is, ekképpen egyszerűbb rá bipodot szerelni, lehet hátsó támasztéknak állítható monopodot tenni, és lehet barikád-stopnak hívott ütközőt szerelni a tár elé, mely a tárat védi feltámasztáskor. Továbbá van még a Precisionhöz hüvelykujj támasz is, illetve az előagyon lévő M-LOK csatlakozásra nem csak bipodot, de akár még lámpát-infravetőt is profi módon szerelhetünk.
Nem megyek most bele jobban a technikai részletekbe, akit érdekel a dolog, annak ajánlom figyelmébe Kecskés Robi videós tesztjét, ő nagyon korrektül elmondja a puskával kapcsolatos tudnivalókat és az első benyomásait. Annyi kiegészítés még, hogy a puska kapható alap, selyemfényű, középszürke színben (ez a leggyakoribb), illetve különféle texturált (Roughtech) vagy simán festett camo mintázatokkal, ami Magyarországon sajnos ritka.
A fémrészek lehetnek hagyományos barnítottak, vagy rozsdamentes acélból, cerakote felületkezeléssel. A cső lehet 51 vagy 61cm-es, 18 vagy 20mm átmérőjű, sima vagy bordázott. Kétféle sütési rendszerrel kapható (egy- és kétlépcsős), az egylépcsős ha jól tudom snelleres. Sajnos az alap szürkétől eltérő verzióknál (camo minták esetében) kötött a dolog, ott valamiért csak cerakote csővel és egylépcsős sütéssel lehet megvenni.
Ennyit a hivatalos dolgokról, nem is akartam leírni először a fentieket, de aztán rájöttem, egyrészt sehol nincs így összeszedve a magyar neten, és hogy a mondanivalómhoz néhány szempont szorosan hozzá is tartozik, akkor meg már kitérek mindenre, amit az elmúlt hónapokban kitököltem a Sako weboldaláról. Kezdjük tehát a magánvéleményt azzal, hogy a vadászboltos cimborám le akart beszélni erről a puskáról. Mégpedig azért, mert szerinte nagyon gagyi, kopogós műanyag a tusa. Én úgy voltam vele, hogy ez engem cseppet sem érdekel. Volt már csodaszép és ma már drága, fa agyazású Steyr-Mannlicherem. Szép volt, meg jó volt (fogjuk rá), de egyrészt lusta vagyok ápolni, kímélni, másrészt nem kötődöm a puskáimhoz különösebben (a 100 éves nagyapai sörétest leszámítva), szóval nem én vagyok az, aki olajozgat, tutujgat és féltve óv egy fegyvert. Az volt a szempont, hogy elsősorban jól tegye a dolgát, legyen kényelmes, azért persze nem árt ha jól is néz ki, de mindenképpen legyen igénytelen és lehetőleg ne túl drága. Na erre a műanyag tusos és cerakote bevonatos S20 az egyik legjobb választásnak tűnt. Szóval becseréltem érte az 5 évig használt 30-06-os Steyrt.
Az S20 Hunter verziót használom, cerakote bevonattal, 61cm-es bordázott csővel, kétlépcsős sütéssel, és standard 5-ös tárral, FBT Inca 44 Ti hangtompítóval, ERA-LOCK gyorsadapterrel (utóbbiért köszönet a móri Kalappal vadászboltnak). 6.5 Creedmoor kaliberben, de ez a cikk nem erről fog szólni. Kicsi vagyok én ahhoz, hogy kaliberekről beszéljek, és nincs is még a Creeddel túl sok érdemi tapasztalatom, mivel errefelé nem hemzsegnek a disznók újabban.
A tárról csak annyit – ha már megemlítettem fentebb -, hogy a nagy kapacitása ellenére mégsem lóg ki nagyon a fegyverből, ami nálam pluszpont, nem kölcsönöz katonai kinézetet a puskának. A tár műanyag, és a vásárlást követően borzasztóan idegesített, hogy hihetetlen módon lötyög, mozog az előagyban. Neten aztán belefutottam egy útmutatóba, hogy milyen csavaron kell picit húzni, hogy feszesebben álljon. Ha ezt a csavart túlságosan meghúztam, a tár nem tudott bekattanni a helyére. Ha nagyon kitekertem, a tár veszettül lötyögött, zörgött. Ha pont jóra sikerül, akkor nem mozog, és ha egy árnyalatnyit nehezebben is, de be tud kattanni passzentosan a helyére. Nem tudom, hogy csak az én puskámon volt gyárilag rosszul beállítva ez a csavar, vagy mindegyik lötyög, de szerencsére van megoldás.
Lássuk a fent említett szempontok mennyire jöttek be:
“Jól tegye a dolgát.” Teszi bizony. Veszettül pontos, eddig kétféle Creedmoor lőszert lőttem vele, a Hornady ELD-X Precision Huntert, majd az új blogszponzor révén a jóárasított Norma Whitetailt. Utóbbival 300-ra tenyérnyi szórást produkáltam annak ellenére, hogy soha nem lőttem még ilyen távra. De már vadászaton is feltűnt, hogy ez a puska egy gyenge feltámasztással sem mozog annyira, mint bármelyik korábbi golyósom. Nem valószínű, hogy én tanultam meg jobban lőni (bár a céltávcsőtesztek és a Norma-videók miatt többet lövök), inkább a puska balansza jobb, mint az eddigieké.
És amúgy nehezebb is. Az S20 nem egy könnyű cserkelős puska. Mindenesetre azt érzem, hogy sokkal pontosabban tudok célozni, lőni vele vadászaton, mint előtte a Steyrrel, még előtte a ZKK-val. Ehhez még hozzátársult a kisebb kaliber, a hangtompító, ergo a csendesebb lövés és kisebb visszarúgás, és hopp, bele is szerettem a golyóspuskával való lövészetbe. Előtte se volt különösebb bajom vele, de semleges volt, most viszont kifejezetten megszerettem. A zárszerkezet szépen, könnyedén jár. Biztos létezik ennél is vajpuhább, de erre se lehet panasz, szerintem ugyanazt tudja mint a milliós Steyr. A puska vállán lévő biztosító kétállású, én ezeket sosem szerettem igazán, mert magasan van, fogást kell váltani, hogy elérje az ember, de legalább logikus: a lövésirányba tolva lőhetünk, magunk felé húzva zárva van a puska, fizikailag akadályozott az ütőszeg. A működése nem teljesen hangtalan, mert magasan lévén macera egy ujjal végigkísérni úgy, mint mint mondjuk a Steyr kerekes biztosítóját. Elzárt állapotban a zárfogantyú sem mozdul, biztosított állapotban ürítéshez egy kis gomb v. karocska billentésével tudjuk nyitni a szerkezetet.
A sütését nagyon megszerettem. Világ életemben snellerrel lőttem, mert az akkor sül, amikor felkészültem rá, amikor én akarom. Céloztam, és a megfelelő pillanatban finoman “rácsaptam” az ujjammal, a puska pedig azonnal sült, amint az ujjam elérte a billentyűt, nem volt ideje bemozdulni. (Azért kellett egy 20 év mire tudatosult bennem, hogy ezt hívják lövésfélésnek…mellesleg.) A sima direkt sütésnél pedig sosem tudtam, hogy milyen erővel húzzam pontosan, mikor fog törni, ez pedig zavart. Sokat és rendszeresen kell lőni ahhoz, hogy az ember tudat alatt megtanulja a puskája direkt sütését, ez pedig nem mindenkinek fekszik, ahogy nekem sem. Ezzel szemben a kétlépcsős sütésnél először egy bizonyos erővel húzni kell a billentyűt egy pontig. Kicsit olyan mintha bazinagy holtjátéka lenne, és ezzel kvázi nekihúzzuk a billentyűt egy falnak. Innen picivel nagyobb erővel húzva törik és sül. Ám ez az előzetes megfeszítés már egy jó igazodási pont az ember ujjának, izommemmóriájának, és nem lesz akkora meglepetés a sütés. Szerintem zseniális találmány! A sütési erőt egy csavarral lehet állítani. Bár a gyári leírás szerint a tárüregben van egy lyuk, ahol imbuszt bedugva kéne tudni állítani, de ott az életben nem fogjuk megtalálni, kitapogatni a centikkel beljebb lévő, apró állítócsavart, mert nincs semmi, ami odáig megvezetné az imbuszt. Szóval szét kell szedni a puskát az állításhoz. Én próbáltam a legfinomabb sütésre állítani a gyáriról, különbséget azonban nem igazán éreztem. Leírás szerint 1 és 2 kg között állítható a sütési erő, gyárilag kb. 1.3-1.5kg-ra van állítva. A snelleres verzió a billentyűt előre tolva 200-250g-on sül. Lehetőség van a billentyűt előre-hátra is pozícionálni, igazítani a tulajdonos ujjhosszához (7mm-t).
A következő szempontot előre veszem, mert rövid leszek: “Nem árt, ha jól néz ki.” Ez is pipa. Szerintem az egyik legkecsesebb, legszebb thumbhole tusos műanyag puska a piacon, de nyilván ízlésről felesleges vitatkozni. Időközben elkezdtek megtetszeni a camo mintás, akár texturált felületű változatok is, másodjára biztosan olyat vennék. A hagyományos barnításnál világosabb cerakote bevonat és a bordázott cső külön dob a látványon, de mégsem fényes, csilli-villi a puska.
A bevonat tartós, még a tokba mart Picatinny sínen sem látszik különösebb kopás, pedig gyakran fel-le szerelem, cserélgetem a tesztek miatt a távcsöveket. Amúgy érdekes, hogy milyen hamar el tudja engedni az ember a régi berögződéseket, miszerint egy puska legyen fa és legyen klasszikus kinézetű. 4-5 éve még így gondoltam, előtte még a nyílt irányzék nélküli cső is furcsán hatott számomra, most meg egyáltalán nem idegenkedek egy műanyag, thumbhole tusos, hangtompítóval ellátott fegyver láttán. Csak eleget kell látni őket és megszokja az ember szeme, sőt az ügyes dizájnereknek köszönhetően még az ízlés is változhat.
“Legyen kényelmes.” No ez a szempont már bővebb kifejtésért kiált. Először is igen, olyan kényelmes a fogása, amit én még puskánál nem éltem meg, bár nem sokat próbáltam. Mintha a tenyerembe öntötték volna a markolatát. Balosoknak rossz hír, hogy nekik való verzió nem létezik sajnos. Az állítható pofadék jótékony hatását is sikerült vele megtapasztalni, soha nem gondoltam volna, hogy mennyit számít. Talán ezért is olyan stabil a puska célzáskor, nem csak a balansz miatt. Ámbár a pofadékállítás elég gagyi megoldás, fröccsöntött műanyag a műanyagon mozog.
És itt bizony véget is ér a pozitívumok sora sajnos, jóllehet a lényegi dolgokban remekül vizsgázott a Sako S20. Viszont igaza lett a vadászboltos ismerősömnek, hogy gagyi anyagból van a tus és ez zavarni fog. Isten látja lelkem nem voltak magas igényeim, de ez tényleg idegesítően kopog, zörög, rossz esetben még nyekereg is. Amikor belenyúl az ember a thumbhole lyukba és nem találja el pontosan, még a hüvelykujj körme is koppanni tud a műanyagon. Az alábbi videót egy kis ízelítő a kopogósságról és a fentebb említett, gyárilag lötyögő tárról – hanggal nézd!):
Többször szétszedtem, gondoltam kitömöm az üreges – de aluvázzal merevített – pofadékot vattával, de nem lehet úgy megbontani sérülés nélkül, hogy hozzáférjen az ember az üreghez, műanyag patentokat kellene kiszedni, ami csak selyemfényű felület sérülésével, karcolásaival oldható meg. A 3-4 szétszedéssel viszont elértem azt, hogy a markolat már nyöszörög, amikor ráfogok. Megpróbálom majd újra szétszedni és körültekintően összerakni, hátha elmúlik, de a leendő tulajoknak javaslom, hogy inkább ne bontsák meg a puskát, ha nem muszáj. Aztán szinte bármilyen fegyverszíjat rak rá az ember, annak kengyele csörögni, koppanni fog a műanyagon, ezért jó hozzá az opcionális QD-csatos kengyel. Nekem csak addig van szíj a puskán, amíg viszem leshez, ott azonnal szedem is le róla. Séta közben is minden gomb, zippzár a ruházaton koppan a puskán, amíg lóg a vállunkon. Apropó! Mint említettem nem könnyű a puska. Távcsővel, hangtompítóval akár lámpával felszerelve ne akarjunk vele sokat sétálni, mert konkrétan megfájdul az ember gerince tőle. További probléma ilyenkor, hogy a puska a 61-es csővel gyárilag is picit orrnehéz, ha rákerül még egy hangtompító is, egyszerűen állandóan le akar fordulni az ember válláról. 50 méter séta után már vízszintesen áll, ha nem fogjuk, ezért nekem az lett a módszerem, hogy a hangtompítót csak a lesen rakom rá. Talán egy komolyabb, tapadósabb szíj segítene. Teszem hozzá egy ne klasszikus, hátra szerelt, kompakt digitális céltávcső sokat javít a helyzeten. Amúgy én hiszem azt, hogy az orrnehézsége miatt lehet olyan jól célozni, lőni vele, de ennek ez az ára, hogy vállon víve nem jó.
És ha már a csőhossznál tartunk. A 61-es cső nem kicsi a mai világban. Ha erre még teszünk egy hangtompítót, ami további 12-14 centi, adapter 2 centi, szóval mindezzel az akár 75-77 centis csövet hordva nem csak orrnehéz lesz a puska, de mindenbe beleakad, mindenhová odakoppan. Ha a kocsi csomagtartója felfelé nyílik, ne akarj puskával alá állni. A fedett lesen ne akarj puskával a válladon belépni az ajtón. Fedett lesen sokszor úgy lehet csak kidugni a csövet lövéshez, hogy előtte hátrahúzzuk a puskát, hogy kiférjen az eleje, szóval iszonyatosan macera tud lenni sokszor. Aki hangtompítót akar használni, az meg ne vegye 61-es csővel! Nekem azt mondták, hogy a 6.5 Creedmoornak kell a 61-es. Azóta már utánajártam, és igen, kell… a 800-1000 méteres lövésekhez, ahol előszeretettel használnak Creedet. Normál vadásztávokon bőven elég az 51-es cső is neki. Kár, hogy a magyar forgalmazó nem erőlteti az 51-esek importját, ritka mint a fehér holló. Ez nem nagyon értem a mai világban.
Végül az utolsó szempont: “Ne legyen túl drága.” Ez be is jött meg nem is. Az alapára 630ezer körül van, a jobban felszerelt modellek elkerülik a 700-at, vagy akár ütik a 800ezret is. Először úgy voltam vele, hogy a legtöbb puska 1 misi körül van, szóval ez olcsó. Viszont ha azt vesszük, amit később tudtam meg, hogy egy Bergara B14 Wilderness Thumbhole 530ezerért ugyanezt tudja, cerakote bevonatú, bordázott csövű, sub-MOA garanciás, és még a műanyag ágyazás is klasszisokkal jobb minőségű rajta, akkor hát bizony elég erős egy fröccsöntött Sakoért a 800ezres árcédula.
Záróakkordként a nagy kérdés: szeretem-e ezt a puskát? A cikk elején 9 hónapot emlegettem, de mire megírtam, toldoztam foldoztam ezt az írást, azóta már 10 hónapnál járok. Ennyi idő alatt nem tudtam eldönteni mi van köztünk. Imádom a küllemét, a fogását, a visszarúgását, a sütését, a pontosságát. De utálom a hosszú csövét, a kopogós tusát és a nyekergő markolatát, a vállról leforduló egyensúlyát, és nem szívem ügye a biztosító sem. Mindezek közül igazából a hosszú cső a legidegesítőbb, ezen múlik a balansza is, szóval ha 51-es lenne, nem gondolkodnék az eladásán, így meg gondolkozom rajta, de mindig rájövök, hogy minden más fontosabb most ennél az életemben igazából, szóval elvadászgatunk így együtt, mint egy rissz-rossz, állandóan vitatkozó szerelmespárocska. 😀
