Kalappal!

Mit keresel?

Videók

Videó: Vadászat szalonkától szalonkáig

Sokszor megkapjuk a vádat, hogy a vadászok csak gyilkolásznak. Hogy nekünk csak az a fontos, hogy mindent kiirtsunk, megöljünk, és ha már nem marad vad, akkor majd lődözhetünk egymásra. Mi mindig azzal szoktunk erre reagálni, hogy a vadászat nem az ölésről szól, az csak egy egészen kis szelete a dolognak. Aztán egyszer csak az jutott eszembe, hogy annyi fényképem van a vadászatról, annak hangulatáról, az erdőzúgásról, a kalandokról, a barátokról, a kutyákról, a főzésekről és az ételekről, vagyis úgy arról a nagy egészről, amit nagybetűs Vadászatnak nevezünk, hogy mi lenne, ha ezeket a képeket összeraknám egy gyorsan pörgő vetítésbe? Mintegy betekintésként egy vadász egy évnyi életébe.

Elindulunk a szalonkától aztán haladunk a tavaszon, virágzó repcén és barkás bikán, pipacson és hatalmas gazon, a sárban elakadt kocsin, szúnyogokon, kukoricavetésen és tejes búzán át, a kora nyári érő búzáig, aztán a tarlókig, süldő rókákig és sakálokig, a teliholdas vadkárvadászatokig, megfűszerezve egy kis halastóőrzéssel, kormorángyérítéssel, kutyatanítással, és persze az őznásszal. Ezt követi a főidény, a szarvasbőgés, a kukoricaaratás, majd a libavadászat, mígnem eljutunk a hideg téli hónapokig, szórós vadászatig, vadkamerázásig, ragadozóhívásig, tarvadazásig, kacsázásig és fácánhajtásokig, nomeg egy kis társadalmi munkáig. Amit aztán újra felvált egy kis kikelet, egy kis késői deres táj, majd ismét aggatékon a szalonka. Mindez puskával és íjjal, a legtöbb elejtett vadat feldolgozva és elkészítve. Bár a képek egy vadászati évet mutatnak be, valójában 5 éves intervallumot ölelnek fel, ez nem titok.

A képek azért pörögnek gyorsan, mert nem egy-egy fotó a lényeg, hanem az összes fénykép által alkotott íve a vadászévnek. Épp csak annyi idő van, hogy a néző felfogja mit lát, aztán megyünk is tovább. Emiatt a videó mindössze 3 perces (ha több időt hagynék, nagyon hosszú lenne és senki nem nézné végig, meg elkalandozna egy-egy képen).

Fogadjátok szeretettel, és küldjétek el olyanoknak, akik szerint a vadászat nem más, mint öldöklés. Ebből a videóból talán le fogják tudni szűrni, hogy a vadászat sok-sok természet, sok-sok kiülés, naplemente és napkelte, kitartás, türelem, kaland, barátok, főzés, kutya és még sokminden más.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Útibeszámoló az afrikai vadásztúránkról. A videóban magánvélemények hangzanak el, kéretik eszerint kezelni!

Hírek

Olvasási idő: 3 perc Egy székely úriember megalkotta kvázi az Instagram vadász-változatát. Egy nemzetközi vadász-közösségi média platformot, ahol már gyűlik a nép, és a...

Hírek

Olvasási idő: 3 perc Megjelent a nyár elején módosított vadászati törvény új végrehajtási rendelete, mely bizonyos keretek között, de lehetővé teszi a hőkamerás vagy...

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Benyújtották a törvénymódosítási javaslatot a 16 éven felüliek vadászatáról. Jövő héten szavaznak róla a Parlamentben.