Az emberiség évezredes történetének elengedhetetlen részeként napi alapon több millió, vagy inkább több tízmillió állat pusztul el. Szerencsés esetben többségük étkezőasztalon végzi, így értelmet nyert az életük és a haláluk. A haláluk, amelyet nem kísér kürtszó, vagy egyéb rituálé, senki nem hullajt értük könnycseppet. Egyszerűen így vagy úgy meghalnak. Van egy pici részük, mely nem balesetben, nem vágóhidakon leheli ki a lelkét, hanem a vadászati tevékenység okán. Megfogják hurokkal, megszigonyozzák, fejbe verik, leverik egy kővel, és még kisebb részüket elejtik lőfegyverrel a világ minden táján.
De van egy pici ország Európa szívében, ahol különös (zömében idegenektől származó) szokás dívik. Ott a vadászok zömében lőfegyverrel vagy íjjal vadásznak le néhány szabadon élő állatot, de ehhez minden esetben zöld ruhát vesznek fel, kalapot hordanak, kürtszóval búcsúztatják az elejtett teremtményt, hálálkodnak a szenteknek és kívánnak neki zúgó erdőt a túlvilágon. Csak levetett kalappal közelítik meg az áldozatukat, utolsó falatot tesznek a vad szájába, sőt a vérében mártják meg a faágat és kalapjukba tűzik, úgy véresen. Habár az így elhalálozó állatok napi alapon is csak tízmilliomodnyi részét teszik a világ összes elpusztult állatának, tehát szabadszemmel nem is látható mennyiségben, mégis ez a maroknyi ember hajlamos úgy gondolni, ez csakis így történhet, s méla undorral fordul gyakorlatilag az egész világ felé.
Ennek a pici országnak néhány vadásza az „igaz vadász”. És az „igaz vadász” bizony „igaz vadászi” hitében megingathatatlan. Jaj annak, aki nem „vadászias” fejfedőt használ, vagy urambocsá’ nem zöld ruhában vadászik. Aki nem ájtatoskodik eléggé az elejtett vad fölött, vagy nem eléggé szépen rendezi el a tetemeket, mert ugye ez a tisztelet jele. Habár a világ sokmilliónyi vadásza nem tudja, hogy Ő bizony nem „igaz vadász”. Ezek a „nem igaz vadászok” többsége nem is tud arról, hogy vannak ilyen „igaz vadászok”. Ha tudnának, bizony sokat kuncognának ezen. Mert bizony mit is mondhatna a távoli földrészek bennszülöttje, a szikláshegység szikár huntere arra, amikor e kis ország „igaz vadásza” a falutól kőhajításnyira egy agyonetetett szórótól 30 méterre felül a lesre, tizenkétszeres nagyítású távcsővel szerelt fínyes magnum puskáját lefényképezve egy kalap szart kíván a többi „igaz vadásznak”. Majd ha sikerül 30 méterről oldalba lőni az odaszokott sertést, akkor buzgón zúgatja az erdőt és begyűjti a gratulációkat a zsákmány okán. Szóval mit is szólna ehhez a skandináv vadász, az ausztrál „ab original”, a patagóniai harcos, amerikai íjász, a kanadai medve vadász, az eszkimó halász, a szibériai erdőkerülő? Hát…. Sírna a röhögéstől!
De nem tudnak róla. Legalábbis a többségük. És ez a szerencséje e a kis ország vadászainak. Hisz mit szólnának, ha kiderülne, hogy a vadászati passzátszél megfújói egymást is képesek megfojtani egy kanál vízben, ha valamelyikük nem eléggé „igaz vadász”. Ha megtudnák, hogyan tépik egymást a szürkületi érték, csőtorkolati energia, milliméter, kaliber, típusok és márkák tekintetében fennen hirdetve saját tévedhetetlen döntésüket a technikát illetően. Ha megértenék, hogy mit jelent az, amikor ez kerül a fotó alá:
„kalapal aki ki jútot”!
Ha egyszer eljutna hozzájuk az a pökhendi megvetés, amit az „igaz vadász” érez mindenki más iránt. Ha értenék, hogy ők nem is vadászok, és amit tesznek az nem is vadászat.
Hát bátorkodom megmondani, hogy mi történne. Az történne, hogy eme kicsi ország egyébként szép és őrizendő hagyományait kinevetné, és a képviselőit szánalmas álszent dilettánsainak nézné.
Úgyhogy üzenjünk ennek a maroknyi magyar vadászembernek: Cselekedjetek úgy, ahogyan Ti is szeretnétek, hogy cselekedjenek veletek! Tiszteljétek mások kultúráját, szokásait és titeket is tisztelni fognak. Mutassatok jó példát jó modorból, megértésből, segítő szándékból egymás iránt! És igen, tiszteljétek és kövessétek a hagyományotokat, de egy pillanatra se higgyétek, hogy ezzel mindenek fölött állnátok! Mert az Igaz vadász kifejezésnek van jelentősége, van súlya, van múltja és reményeink szerint jövője. Ne tegyük nevetség tárgyává sem pökhendiséggel, sem modortalansággal!
