A PSE a világ egyik legnagyobb és legrégebbi csigásíj gyártója. Pete Shepley 1970-ben alapította a márkát, egyike volt az első öt vállalatnak, melyek csigás íjat kezdtek gyártani, és egyben az utolsó is ezek közül, ami változatlan formában – vagyis az alapító tulajdonában – a piacon maradt. A többi márka megszűnt, vagy már felvásárolta egy holding.
A PSE íjak ma is világszerte népszerűek, tudtommal a legnagyobb darabszámban eladott brand, de az elmúlt években produkált innovációikból, és legfőképp a marketingtevékenységükből azért leszűrhették az erre fogékonyak, hogy talán annyira nem állhatnak jól anyagilag, mint mondjuk egy Bowtech. Nem voltak annyira látványos fejlesztések, és nincs az a nagy hype sem a PSE körül, mint másoknál.
A mai napon azonban a cég bejelentette, hogy a nemrég alapított befektetői holding, a Heritage Outdoors Group felvásárolta a PSE Archeryt, de ami még meglepőbb, hogy Pete Shepley 53 év aktív CEO-skodás után teljesen kivonul a cég életéből.
A bejelentés:
A Heritage Outdoors – akinek a PSE az első jelentős márkaneve – és persze a PSE maga is azt ígéri, hogy a felvásárlásnak köszönhetően a jövőben komolyabb erőforrásokat tudnak fordítani a fejlesztésekre, marketingre és a partnerkapcsolatokra úgy, hogy megtartják a PSE eredeti értékeit. Izgalmas változásoknak néznek elébe.
“Teljesen megbízom a Heritage Outdoor Groupban, hogy továbbra is épít az alapokra, amelyeket itt, a PSE-nél építettem” – mondta a távozó Shepley. “Továbbra is a leginnovatívabb íjakat fogjuk gyártani Amerikában” – nyilatkozta Zack Gleeson, a Heritage Outdoors elnök-vezérigazgatója, majd hozzátette “Ha ma szereted a PSE-t, továbbra is szeretni fogod.” Az új tulajdonos a John Dudley-féle Nock On Archeryvel való együttműködést is meg kívánja tartani.
Innen Magyarországról is köszönjük Pete Shepleynek a fél évszázadnyi erőfeszítést, amit a vadászíjászatért tett, és felhőtlen nyugdíjaséveket kívánunk!
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.