Aki esetleg nem tudott volna róla (vagy épp hagyjuk itt az utókor emlékezetének), a Hunor vadászmagazint az a stáb szerkesztette, aki a Nimród magazint 30 éven keresztül. De legalábbis a főszerkesztő, Dr. Zoltán Attila 30 év után kényszerült távozni a Nimród éléről, miután 2019-ben a lap kormányközeli hatáskörbe került, és végül minden hazai vadász számára ingyenessé vált.
Dr. Zoltán Attilát az akkori stábjának, szerkesztőségének egy része is követte, és igyekeztek egy új vadászmagazint alapítani. Ennek neve Nimród Vadászújság már ugye nem lehetett, ez a név maradt az eredeti lapnál, de kezdetben még Nimród Safari néven kiadhatták az új lapjukat, erre a névre a Nimród új vezetősége nem tartott igényt. Végül elengedték a Nimród nevet, és a régi Nimróddal azonos betűtípussal és tördeléssel ugyan, de Hunor Vadászmagazin néven jelent meg a lap.
Nem könnyű azonban a független szaksajtó élete egy olyan piacon, ahol 100 oldalas, így vagy úgy, de végső soron állami segítséggel megtámogatott vadászmagazin landol a 68.000 vadász postaládájában minden hónapban. A Hunor magazin bár elindította a webes felületét is, ahogy az összes magyar vadászati szaklap tette, de sajnos nem tudtak lépést tartani a piaccal, vagy a korral, ki tudja. Dr. Zoltán Attila főszerkesztő 2021 tavaszán, mindössze 73 évesen elhunyt. Most, 2022 végén pedig végül a Hunor szerkesztősége is letette a tollat.
Ahogy Wallendums Péter, a Magyar Vadászlap főszerkesztője fogalmazott egy adásukban,
“Dr. Zoltán Attila szellemi öröksége…hát…azt lehet mondani, hogy mellé került a sírba.”
Rendkívül szomorú ez az egész történet.
Divatos dolog szidni manapság a nyomtatott vadászsajtót, de nem értek egyet ezekkel a hangokkal. Igenis jó és hasznos cikkek is vannak mind a Nimródban, mind pedig a Magyar Vadászlapban. Nagy kérdés az, hogy mi érdekli ma a magyar vadászokat? Egyrészről azt gondolná az ember, hogy a vadgazdálkodás, a vadfajok ismerete, a kutya, a hagyományok, a fegyverek és lőszerek, és csak keveseket a technika és a modern dolgok, lévén, hogy az előbbiekkel foglalkozó Nimródnak 42.000 követője van a Facebookon, a Magyar Vadászlapnak meg 40.000. Mégis a Nimród állami pénzből van kvázi fenntartva, a Magyar Vadászlap meg folyamatosan anyagi nehézségekkel küzd – amennyire én tudom, és kiveszem a nyilatkozataikból -, és mindkét magazint láthatóan sokan szidják a közösségi médiában, elégedetlenek a tartalmukkal, minőségükkel. Gondolná az ember, hogy a mai modern, átlag vadászászt talán jobban érdekli már a technika, mint a vadgazdálkodás. Erre meg az általam szerkesztett Vadász Blog cáfol rá, hiszen a könnyedebb tartalommal, modern technikával és újdonságokkal foglalkozó blog követőinek száma 2019-es indulása óta még mindig nem érte el a 2000 főt, sem a Facebookon, sem a YouTube-on. Ergo ez is csak egy szűk réteget érdekel.
Kérdem én, akkor miről kellene szóljon a vadászati szaksajtó, hogy az emberek követni akarják? Tudom, hogy a mai világban az olvasó ember már kihalóban lévő állatfaj. De ott van a YouTube, a videók. Az én videóimat párezer ember nézi, a Magyar Vadászlap beszélgetős videóit gyakran még ennyi sem. A Nimród YouTube csatornáján még az 1000-et se érte el a feliratkozók száma. Szóval itt nem az olvasás-nem olvasás a fő probléma, én úgy gondolom.
