Vadászíj precíz hangolása lépésről lépésre

Két fontos dolog van az íjas vadászatnál: a pontos lövés, és az átütőerő.

Utóbbiról szó volt az Asby-féle tanulmányok kapcsán, ezért most a pontos lövés egyik alapvető feltételét, az Ashby tanulmányban rengeteget hangoztatott, az átütőerőt nagymérékben befolyásoló, tökéletesen repülő nyílvessző elérését vesszük górcső alá.

Előszó

Az íj, és legfőképpen egy végletekig kihegyezett, modern csigásíj egy nagyon érzékeny szerkezet. Épphogy nem él és lélegzik, és kvázi összenő az íjásszal.

Mielőtt nekiállsz hangolni az íjadat, érdemes sokat és rendszeresen gyakorolnod, hogy tökéletesre és legfőképpen konstansra fejleszd a lövési technikádat. Elég ugyanis egy rossz markolatfogás, egy nem precíz oldás, egy rosszul befogott fixpont, és hangolhatsz az örökkévalóságig, sosem lesz jó. Hidd el nekem, átéltem. Én is csak úgy voltam vele az elején, hogy jó-jó, na haladjuk, de aztán jött a hidegzuhany. Az első hangolásom valami csoda folytán 30 perc alatt sikerült. Aztán megtapasztaltam azt, hogy milyen apróságokon múlhat a pontosság. Elég csak annyi, hogy a markolat a tenyereden egy fél centivel beljebb támaszkodik fel, vagy a normálisnál feljebb van a nyomáspont. Nem véletlen variálnak a gyártók állandóan a markolatokkal, és minden íjásznak másfajta válik be, ugyanis a markolat helyes feltámasztásán nagyon sok múlik, ha pengés heggyel lősz. Az sem mindegy, hogy az elsütőd billentyűjére hirtelen rácsapsz, finoman megnyomod, vagy felkarból, merev ujjal hátrafelé húzod. Ez íjfüggő is, vannak megbocsátóbb, engedékenyebb íjak, és vannak kíméletlenebbek is.

Az íjad idegszettje sem egy statikus alkatrész, a használattal és a tárolással is folyamatosan változik, nyúlik, idővel pedig elfárad és cserére szorul. A nyúlással változik a csigák mozgása, szinkronja, az íjkarok feszessége, ezáltal a fonterő is, magyarán az egyszer behangolt íjat, néhány havonta érdemes mindig ellenőrizni, korrigálni, mert a csigás íj nem egy statikus szerszám.

Ez mind olyan dolog, ami célbalövésnél terepheggyel nem kritikus, mert a tollak kikorrigálják a csálén kirepülő vesszőt. De amint van egy szárny a vessző elején (a pengés hegy), már nem repülhet ki ferdén a vessző az íjból, mert az a szárny rögtön elkormányozza, és nem ott fog becsapódni, ahová szánod. És itt nem 1-2 centiről beszélünk, hanem akár 10-20 centis eltérésekről 20-30 méteren. Azon viszont már simán múlik egy elejtés/sebzés kérdése.

Az elmúlt 3 évem szinte teljes egészében hangolással telt ilyen-olyan okok miatt. Idegszett cserék, kifutókkal és vesszőtípusokkal, vesszősúlyokkal kísérletezés, íjcsere, rosszul beállított íj, gagyi vadászheggyel küzdés…szinte minden volt már. Ha valamire az elmúlt 3 év jó volt, az az, hogy tapasztalatot szereztem a hangolásban. Jól jelzi ezt a tény, hogy ez a cikk fél éven át íródott, és bizonyára nálam jobban hozzáértők még ma is tudnának hozzátenni vagy elvenni. Szívesen fogadom az ötleteket!

Kezdjük a vesszővel! Elmehetünk a boltba, ott a legtöbb esetben meg fogják kérdezni, hogy hány fontot húzunk, aztán ajánlanak hozzá egy vesszőt. De gyakran ez nem ilyen egyszerű, ezért bemutatom milyen az, amikor ezt precízen csináljuk.

Spine érték

Ez a legalapvetőb dolog, amivel minden íjásznak tisztában kell lennie. Se a túl hajlékony, sem pedig a túl merev vessző nem megfelelő, muszáj kiválasztanunk az ideális spine értéket és/vagy hozzáállítani a fonterőt. Mindezt befolyásolja, hogy a vessző elején milyen nehéz hegy és inzert van, hogy milyen hosszú a vessző, és persze az is, hogy hány font húzóerőn lövünk vele. Azt szerintem ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb vadász .300-.350 spine értékű vesszőt használ, de nincs ökölszabály (van aki 250-est, van aki 400-ast). A vesszőválasztást a fejben történő építéssel kell kezdeni, és akkor leszünk a legprecízebbek, ha erre egy spine-kalkulátort használunk. Egyszerű, ingyenes és egész jó a Victory webes kalkulátora, de a legprofibb a Pinwheel Software-től az SFAX (leánykori nevén OnTarget) nevű szoftver, ám sajnos ez méregdrága, és éves előfizetéses, így jobb, ha a telefonos applikációját töltjük le, aminek neve OT2Go Spine. Ez alaphangon ingyenes, de úgy nem sokat tud, ekképpen 1-2 modult (pl. vesszőadatbázist) meg kell venni hozzá kb. 1000-1500 Ft-ért.

Ezután megálmodjuk, hogy milyen nehéz vesszővel szeretnénk lőni, és milyen FOC érték a cél. Hazai vadfajok, de legfőképpen a nagyobbacska vaddisznók miatt én azt gondolom 470-500 grain, és 14-15% FOC alá ne menjünk, fölé pedig nagyjából hit kérdése (egyesek szerint ez fizika, de csak az alapokat szabja meg a fizika, a választáshoz hit kell).

A nagyon nehéz vesszőnek nagy átütőereje van, de lassú, és nagyot esik, elég csak 1-2 métert tévedni a távolságbecslésben vagy mérésben, és már be is lövünk a róka lábai közé. A túl könnyű vessző villámgyors (bár egy berogyasztó őz még ezt is ki tudja sokszor kerülni), laposan repül, viszont erősen lecsökken az átütőereje. Ha egy keményebb csontot ér, nem biztos, hogy célt érünk, főleg ha még a használt hegynek is nagy ellenállása van, mert mondjuk széleset vág, vagy 4-pengés).

Ha találtunk számunkra megfelelő árú és minőségű vesszőtestet, meg tudjuk nézni a GPI értékét (vagyis hogy inchenként hány grain maga a cső tömege). Így ki tudjuk számolni a többit.

Mondok egy példát, hogy hogyan indul a matek:

• pl. Skylon Maverick 300 10.2 GPI vessző (kicsit nehéz vessző, ami disznónál talán nem hátrány, kedvező az ára, és 0.003-as az egyenessége, amit jónak számít)
• 28″ húzáshosszon, minimum 28″ vesszőtest esetén 10.2gr x 28″ = 285 grain maga az üres cső tömege
• Ha erre egy 100gr-es hegyet teszünk, akkor 285gr + 100gr = 385 gr. Ez még kicsit karcsú, így nem árt bele valami nehezebb inzert, ha mázsás remetekanra szeretnénk vadászni.
• Tegyük fel egy 100gr tömegű rézinzerttel a vesszőnk 385gr + 100gr = 485 gr tömegű lesz.
• Erre még rászámoljuk a tollakat, 3 toll kb. 18-19gr, 4 toll kb. 25gr, illetve a nockot, amiből a sima kb. 10gr, a világítós kb. 25gr. Ezekkel egy ilyen vadászvessző 515-535gr tömegű lesz. Hogy 3 v. 4 toll kell, megintcsak hit kérdése, mondják, egy nehezebb, 500 grain feletti vesszőt 4 toll ügyesebben elkormányoz, mint 3, de ez attól is függ, mekkora tollak.

Aztán ezt persze variálhatjuk, kikérhetjük mások véleményét is. Van aki könnyebb vesszőtestet használ (pl. 8.5 GPI), csupán ezzel kb. 50 grainnel könnyebb lesz a vesszőnk. Lehet választani 50 meg 75 graines inzertet is. A rézinzerteket nehezebb beszerezni, ezért sokan inkább hegyből vesznek nagyobb tömegűt, de azok se gyakoriak, általában 100 v. 125 grainest lehet kapni.

A fenti csak egy példa a számoláshoz, ezen a ponton egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk 300-as spine értékű vessző kell nekünk! Ha mondjuk kiderül a következőkben, hogy 350-es, annak vékonyabb a fala, kisebb a GPI értéke, és máris könnyebb vesszőnk lesz!

És akkor a szoftver…

No… ha mindez megvan, be tudjuk írni az adatokat a spine-kalkulátorba (a vessző és az íj összes adatát, legyen az gyári, megváltoztathatatlan, mint mondjuk a GPI tömeg a vesszőnél, vagy az IBO sebesség az íjnál, vagy testreszabott adat, mint a húzáshossz, fonterő), és indulhat a játék. Tegyük fel kiadja, hogy a dinamikus spine-unk például .330-as, ezért a 300-as vessző túl merev, a 350-es túl hajlékony, pont a kettő között vagyunk. Akkor vagy “faragunk” az inzert/hegy súlyából, vagy visszább veszünk picit a fonterőből, vagy picit hosszabb vesszőtestet választunk, stb. Ezek mind olyan változások, amik aprók, de kibillentik a mérleget egyik, vagy másik spine érték felé, és a kalkulátor lehetővé teszi, hogy bármit variáljunk…a végén megmutatja az eredményt. Egyébként meg lehet kapni 330-340-as spine értékű vesszőt is, csak ritka. Arra is érdemes figyelni, hogy milyen átmérőjű vesszőt fogunk használni. Vadászaton a legelterjedtebb a 6,5mm-es S méret, ehhez lehet a legkönnyebben kapni inzerteket, világító nockot, a többihez elég macerás, és a kínálat se akkora.

Ha megvan az optimális szett a kalkulátor alapján, akkor lehet megvenni hozzá az alkatrészeket, és otthon megépíteni, vagyis összeragasztani.

Előre tollazott vesszőt ne vegyünk, mert ilyet szinte sehol nem árulnak ferde, vagy csavart tollazással, ami vadászathoz úgy gondolom szükséges feltétel. Magunk tollazzuk a vesszőt, ha egy mód van rá, mégpedig az alább tárgyalt szempontok alapján.

Nock tuning

Egy, esetleg két-három vesszőt mindenképpen hagyjunk meg kopaszon, csak az inzertet, a gyakorlóhegyet és a nockot rakjuk bele! Ez kelleni fog az íj hangolásához később. A többi vesszőt se kezdjük el egyből feltollazni! Először is nem árt megállapítani a vessző gerincének vonalát. Egyes márkákon (pl. Victory) ez jelölve vagyon.

Ez az a vonal, aminek mentén a nyílvessző lövéskor meghajlik. Ott kell legyen a vezértoll. Ennek az eljárásnak a neve nock-tuning, és többféle módszer létezik a meghatározására, amennyiben nincs jelölve a gerinc, márpedig általában nincs.

Az egyik, hogy az íj csupaszvesszős hangolásakor a papírteszten (ld. később) figyeljük a tépés irányát és mértékét, és közben negyed fordulatokat fordítunk a nockon. Ezzel elméletileg változik a papírteszt eredménye. Itt válasszuk ki a legjobb eredményt adó nock pozíciót, és jelöljük be a vesszőn, hogy hol van a “teteje”.

Szokás úgy is csinálni, hogy a vesszőfogón egy függőleges madzagra, szalagra egymás alá lövünk kb 5-6 méterről, ahol a tollaknak még nincs ideje kormányozni (de lőhetünk kopaszvesszővel is, hiszen elméletben még nem tollaztunk), és figyeljük, hogy melyik vesszők térnek el a vonaltól jobb/bal irányba. Ezeket megjelöljük, és tovább lövünk, majd a végén lesz egy tendencia… a jelölt vesszőkön forgatjuk a nockot, és előbb-utóbb egyformán kell repülnie mindegyiknek. Nem baj még ha rosszul repül, csak egyformán rosszul repüljön mindegyik, ne az egyik így a másik amúgy.

A harmadik módszer, hogy az üres vesszőcső mindkét végébe nockot helyezünk (hogy ne menjen bele a víz), egymástól 180°-ban elforgatva (hogy kiegyensúlyozzák egymást), majd egy kád szappanos vízbe merítjük. Segíthetünk a dolgon ha a vesszőt is bekenjük mosogatószerrel, ez is csökkenti a felületi feszültséget. Így a vessző lassan el fog fordulni a vízben, mindig ugyanúgy, éspediglen a gerince lesz alul, hiszen az a nehezebb.

A legprofibb megoldás persze egy spine-index (spine-mérő) eszköz vásárlása, de az erősen zsebbe nyúlós.

Szükséges megállapítani a vessző természetes forgásirányát is. Minden vessző a lövéskor (tollak nélkül) valamelyik irányba elfordul magától. Mondják, ez nem is a vesszőn múlik, mindinkább az íjon, és jobbkezes íjnál általában órajárásnak megfelelően fordulnak a vesszők. A tollazatlan, de heggyel és nockkal felszerelt vesszők tetejét megjelöljük, és 1-2-3 méter távolságról belelőjük őket a vesszőfogóba, ott pedig ellenőrizzük, hogy a fent lévő jelölés jobbra, vagy balra mozdult-e el. Ez szabja meg, hogy a ferde, vagy csavart tollazást melyik irányba tesszük fel. Ha a természetes forgásiránnyal ellentétesen tollazzuk a vesszőt, akkor kilövéskor az első métereken felesleges munkát fognak végezni a tollak, a természetes elfordulást próbálják ellensúlyozni, és a vessző inkonzisztensen mozog. Az a jó, ha a vessző már akkor forogni kezd, amikor elhagyja az íjablakot és erre segít még rá a tollazás.

Az sem árt, ha veszünk egy vesszőforgatót (ld. fent), nem egy drága szerkezet. Erre feltéve a vesszőt, meg tudjuk pörgetni a tengelye körül, és így láthatjuk, hogy a hegy precízen forog-e, vagy rossz esetben körívet rajzol. Ha utóbbi, akkor vagy a vesszőtest görbe, vagy a hegy. Próbáljuk másik heggyel, és rögtön kiderül, ki a ludas. Ha ezen a forgatóteszten csúnyán elbukik egy vessző, azt érdemes kukázni, mert csak szívatni fog hangoláskor. Itt érdemes megjegyezni, hogy ennél a résznél számít, hogy a vessző egyenessége 0.001-es (versenyvessző, méregdrága), vagy 0.003-as, vagy 0.006-os. Igyekezzünk 0.003-asat választani. A rövid húzáshosszal rendelkezők itt előnyben vannak, mert ahogy elkezdik méretre vagdosni a vesszőt, egyre kisebb az esélye, hogy lesz benne görbület. Egy 25″ méretű 0.006-os vessző simán lehet olyan egyenes, mint egy 31″-es 0.001-es, főleg ha okosan vágják.

A folyamat végére minden vesszőnk spine-igazított és megfelelő irányba tollazott. Kivéve a maradék 1-2 kopaszvesszőt.

Íj első beállítása

Göb, elsütőfül, kifutó

Jó esetben az íjunkon már van elsütőfül/göb, és kifutó. Ezek első felszerelését bízzuk szakemberre, mert fontos, hogy a Berger lyukkal egyvonalban legyen. A göb, és a kifutó pontos magasságához göbvonalzót használnak. A lényeg, hogy a vessző kiindulási helyzete egy derékszög legyen, 90°-ot zárjon be a húrral, hajszálpontosan az íj középpontjában. Ez a Berger lyuk, ahová a kifutót rögzíteni szokás, de egyes márkák rovátkával is jelölik.

A kifutó oldalirányú beállítására több módszer is létezik, de a cél, hogy a vessző pontosan a markolat és a nyomáspont fölött fusson ki egyenesen. Az egyik a 13/16-os szabály. 13/16″ (20,63 mm) távolságra kell kifusson a vessző az íjablak síkjától (nagy általánosságban, de ez gyártónként változhat, ám leggyakrabban ez szokott lenni, és kiindulási pontnak mindenképp jó). Magyarán igyekezzük úgy pozícionálni a kifutót, hogy a vessző középvonala kb. 20-21mm-re legyen az íjablak síkjától. A másik módszer, hogy egy cérnát az íjkarok erőállító csavarjának közepére celluxozunk fent és lent, kvázi összekötjük őket, és ez megmutatja az íj középvonalát, ahol a vesszőnek ki kell futnia. Ezt azonban akadályozhatja a kiálló irányzék, és a vesszőt is nehéz odapasszintani, hacsak nem egyet beáldozunk, levágjuk akkorára, hogy felhelyezve a húrra és a kifutóra, ne érje el a cérnát. (Ha volt olyan vesszőnk, ami a pörgetésen elhasalt, azt nyugodtan áldozzuk be.)

Ezzel elértük, hogy a vessző elméletileg szögegyenesen repül ki az íjból. De ahány vessző és spine, tollazás, stb, annyiféle, ezért erről meg is kell győződnünk a következőkben.

Itt fontos megjegyezni, hogy azonos vesszőket használjunk! Egy szedett-vedett, három-négyféle típusból és méretből álló készlettel csak szívni fogunk. Elsőre jó ötletnek tűnik mások “levedlett” vesszőit megörökölni, de később kiderül, hogy csak a pénztárcánknak kedvez, az idegeinknek nem.

Íj hangolása

A hangolásra kétféle módszer a leggyakoribb: a kopaszvesszős hangolás, és a papírteszt. Aki igazán precíz akar lenni, mindkettőt elvégzi. Először a papírtesztet, aztán a kopaszvesszős tesztet. Mindkettőt terepheggyel végezzük, semmiképpen sem pengés vadászheggyel!!!

Viszont van egy rossz hírem. A precíz hangoláshoz nem árt tudni jól lőni. És itt most nem arról van szó, hogy 60 méterről is 5 centis körön belül lövünk, mint egy profi versenyző, hanem arról, hogy az íj fogása, tartása megfelelő, csavarásmentes, az oldás szintén precíz. Ha rossz a lövésciklus, meg fogunk szenvedni a hangolással, mert nem fogjuk tudni, hogy az íj beállítása rossz, vagy mi hibáztuk el a lövést. Tollazott (kormányzott), terephegyes vesszővel lőni sokkal könnyebb, mint pengével. Az egyetlen igazi megoldás, hogy nem egy, meg két lövésből akarjuk behangolni az íjat, hanem sokból, és közben tendenciát figyelünk. Így kiszűrhetjük az esetleges lövőhibákat, hacsak azok nem konzisztensen rosszak.

1. lépés: Papírteszt

Papírtesztnél a kopasz vagy akár feltollazott vesszőt szokták egy nyomtatópapír vastagságú, keretre feszített papírlapon átlőni, nagyon közelről (kb. 1 méterről, hogy a toll még ne kormányozzon), ügyelve arra, ahogy a vessző teljesen elhagyja a papírt, mielőtt beleáll a mögötte lévő vesszőfogóba. Itt azt nézik, hogy a vessző milyen módon tépi a papírt, és ennek megfelelően hangolják az íjat. Ha a papír túl közel van a vesszőfogó előtt, akkor a polyfoamba beleálló nyílvessző kalimpáló vége szanaszét tépi a papírt, ami nem mutat semmit, ezért kell teljesen átrepüljön a vessző a papíron, és úgy beleálljon a fogóba.

Ha a papíron jobbra-balra tépést látunk, először még ne nyúljunk a kifutóhoz, mert feltételezzük, hogy az egyenesen áll! Próbáljunk meg 125-ös hegy helyett 100-asat feltenni a vesszőre, vagy épp 100-as helyett 125-öst. Amelyik jobb eredményt hoz, azt válasszuk, ha nincs különbség, maradjunk az eredeti koncepciónál, amit a fent említett spine-kalkulátorral kiszámoltunk. Ezután nyúljunk az íj fonterő állítójához. Tekerjük kb. 1,5 fordulatot lejjebb (gyengébbre) mindkét karon, és lőjünk úgy is. Aztán fél fordulatonként emeljük a fonterőt, és lőjünk, többször is. Minimális fonterő állítás is komoly hatással lehet a vessző röptére, és ha jól szereltük fel a kifutót, lehet, hogy egy fél fordulat elég lesz a boldogsághoz.

Ha az egész történet elején elsumákoltuk a nock-tuningot, itt még lehetőségünk van csavargatni. Ha tépést látunk a papíron, kezdjük el forgatni a nockot, mielőtt a kifutóhoz nyúlnánk.

Ha nagyon el kell tolni a kifutót az eredetileg kimért göbmagasságnál és 13/16″ távolságnál, akkor ott valami gond van! Az alapfelállás az, hogy a kifutóhoz nem kell nyúlni, ha mégis hozzányúlunk, akkor a kezdeti esetlegesen rosszul kimért beállítást, vagy minimális csigadőlést korrekciózzuk!

Ha ebbe a szituációba kerülünk, akkor forduljunk szakemberhez, aki segít feltárni a hibát, de nagy eséllyel rossz a lövésciklusunk, belecsavarunk az íjba, vagy rosszul oldunk, vagy rossz a vesszőnk spine értéke!

2. lépés: Kopaszvesszős hangolás

A kopaszvesszőt sokan először pár méter távolságról lövik a vesszőfogóba, és azt nézik, hogy hogyan áll bele, ennek megfelelően hangolnak tovább. De ha jó a papírteszt, akkor a pár méteres kopaszvesszőteszt is jó kell legyen, ezért immáron célszerű messzebbről 15-20 méterről is lőni a tollazatlan vesszővel, annak viszonylag pontosan kell célt érnie. Ilyen távokról már jó ha belelövünk egy-két tollazott, terephegyes vesszőt is a vesszőfogóba, majd ugyanoda célozva 1-2 kopaszvesszőt, és ezeket viszonyítjuk egymáshoz. A cél az, hogy a tollazott vessző és a kopaszvessző még 15-20 méterről is ugyanoda menjen és párhuzamosak legyenek. Ha nem azok, kezdjünk el újra játszani a hegytípusokkal, aztán a fonterő finom állítgatásával, legvégső esetben a kifutóval. Előbb-utóbb eredményre kell jussunk!

A fenti képen a kopaszvessző ferde a tollazottakhoz képest és balra ment. Ez olyan, mint egy jobbra tépés a papírteszten. A lenti képen 18 méterről a kopaszvesző és a tollazott vessző összeérnek, párhuzamosak.

Mindkét módszernél tehát az a cél, hogy a vessző szögegyenesen repüljön, tehát ily módon álljon a vesszőfogóba, vagy épp ne tépje a papírt, hanem ún. bullethole-t, vagyis golyó ütötte lyukra emlékeztető lyukat üssön a papírba.

Ha elértük a bullethole-t, és a kopaszvessző ugyanoda röpül ugyanúgy, mint a tollazott vessző (szélcsendben persze), elértük azt is elvileg, hogy a fix pengés vadászhegyünket oda lövi az íjunk, ahová a terephegyes vesszőt (akár 30-40 méterre is), továbbá az íj nem annyira érzékeny a tartási és oldási hibákra sem, amikor terepheggyel lövünk. Nem mellesleg maximalizáltuk a nyílvesszőnk penetrációs képességét is, hiszen szögegyenesen repül, a teljes tömege részt vesz a penetrációban, nem veszik el tömeg feleslegesen oldalirányba.

A hangolás végén persze feltétlenül ellenőrizzük, lőjük be rendesen az irányzékot.

Lövés pengével

Ha a pengés hegy mégsem oda megy, ahová kellene, akkor finomhangoljuk tovább az íjat, a fenti módszerekkel (első körben a fonterő állításával, esetleg a kifutó, vagy a csigák állításával), de már a terephegyes vessző és a pengés vessző váltott használatával. Ha a pengés hegy balra megy a gyakorlóvesszőhöz képest, akkor az olyan, mint egy jobboldali tépés a papírteszten (a hegy röptében balra áll, a penge pedig szárnyként még rá is erősít). Ilyenkor tekerjünk a fonterőn első körben, ha nincs eredmény, állítsunk icipicit balra a kifutón. Ha a pengés hegy a terephegyes vessző fölé csapódik be, az olyan, mint egy lefelé tépés (a hegy röptében felfelé néz, a penge pedig ráerősít), tehát süllyeszteni kell a kifutót. A fel-le korrekciónál az állítás logikusan történik, ha lefelé megy a vessző emeljük a kifutót. Az oldalállításnál viszont fordítva működik a dolog, ha balra megy a vessző, akkor a kifutót is balra toljuk, és vice-versa.

Célszerű ezeket a próbákat már nagyobb, 20-30-40 méteres távokon is elvégezni. Akkor értünk célt, ha a pengés hegy (szélcsendes időben) még 35-40 méteren is úgy, vagy közel úgy repül, mint a terephegyes vessző. Ha nehezebb vesszőket használunk (500+ grain), akkor lehet érdemes négy tollat felragasztani a szokásos három helyett, vagy nagyobb méretű tollazást választani.

Ha nem tudjuk behangolni…

Ha egy íjat sehogysem sikerül behangolni a fentiek alapján, ott valami hiba lesz.

Erről külön cikk készült, de a lényeg röviden:

Leggyakarabban az íj mögött álló személlyel van a baj! A leggyakoribb hiba az íj rossz fogása, rosszul támaszkodik fel a markolat a tenyerünkben, és belecsavarunk az íjba. De okozhatja a rossz oldás, a nem megfelelő tartás, hogy nem kísérjük végig a lövést, hanem elrántjuk, leejtük az íjat, de akár a rosszul megválasztott húzáshossz is ludas lehet.

Ha a fentiekben biztosak vagyunk, akkor gondolhatunk az alábbiakra:

• A toll lövéskor beleér a kifutóba, vagy a kábelekbe
• Hibás csigaszinkron, dőlő csigák
• Rossz spine-érték
• Ferdén felhelyezett kifutó
• Hibás (görbe) vessző
• Vacak pengés hegy (a nagyon olcsó kínai gagyi hegyeknél előfordul, hogy nem egyenesek és lehetetlen egyenesbe kormányozni őket. Nem általános szabály, de tényleg bele lehet szaladni ipari hulladékokba.)
• Rossz göbmagasság
• Szélsőséges vesszőválasztás (Túl könnyű / túl nehéz – az íjakat egy nagy átlaghoz tervezik, 380-600 grain között kb. Ami ezen kívül esik, nincs kizárva, hogy problémát okoz.)

Nagyon fontos, hogy ne azért használjunk nyíló, mechanikus hegyet, mert lusták vagyunk korrekt módon behangolni az íjunkat! Mechanikus hegyet azért lőnek, mert szélesebbet vág, mint a fix penge, és mert kevésbé érzékeny a rossz lövésre. Cserébe sérülékenyebb, szerkezetileg kevésbé masszív, és fennáll a hibás nyílás veszélye. Egy vad sikeres elejtése annál nagyobb öröm, minél több kétkezi melót tettünk bele, ami már a felszerelés összeállításánál és beállításánál kezdődik!