Kalappal!

Mit keresel?

Kiegészítő teszt

Teszt: Olight keresőlámpák összehasonlítása

Olvasási idő: 9 perc Górcső alá vettem az Olight jópár kézi és fejlámpáját. Ezek összevetése, rövid bemutatása következik, végül pedig egy videó a keresőlámpák egymáshoz viszonyított fényerejéről. Puskalámpák ebben a tesztben nem szerepelnek, de taktikai lámpa előfordulhat.

Lapozás a ← → (nyíl) gombokka!

Olight Freyr

Nagy fényerő, fókuszált, szögletes fénycsóva (fehér), színes fény gyenge

Ehhez a lámpához több reményt fűztem a leírás alapján, de kicsit csalódnom kellett. Az építési minősége ennek is rendkívül jó, bár a bordázott ház inkább klasszikus Olight lámpára hajaz, mint a Seekerek elegánsabb designja. Méretre szinte ugyanaz, mint a Seekerek. A Freyr lényege, hogy nem csak fehér, hanem zöld, piros és kék fénnyel is tud világítani. Azt gondoltam, mivel van végkapcsolója, ezért lengőkapcsolót is lehet majd csatolni hozzá, és íjra szerelve kiváló vörös, vagy zöld célzófény lehetne belőle. Ez azonban nem így van, a fehér fénye ugyan szép erős, erősebb mint a sima Seeker 2, de fókuszáltabb is, kisebb területet világít. Ellenben a színes fények gyengék, teljesen szórtak, csak jelzőfényre használhatók igazán. E célra van is hozzá fénykúp, melyet a Freyr fejére húzva kiállhatunk a flaszterra autókat vagy repülőgépeket irányítani. Megmondom őszintén, én a végkapcsoló működésére nem tudtam rájönni. Sem nyomásra, sem lengőkapcsolóval nem működött, pedig elvileg kellene neki. Ilyen módon használva valamiféle felfogatással feltehetjük íjra, maroklőfegyverre is akár, funkcióját remekül be fogja tölteni, és a kis méret és súly miatt szerethető lenne (golyós puskához gyenge).

Lapozás a ← → (nyíl) gombokka!

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Olvasási idő: < 1 perc A Nocpix csúcs céltávcsövének tesztje.

Videók

Olvasási idő: < 1 perc A Nocpix Dome M6T25S autós kereső hőkamera kicsomagolása, első benyomások

Videók

Olvasási idő: < 1 perc

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Az Infiray Rico 2 RH50R hőkamera céltávcső tesztvideója