Nagy folyóink vízrendezése előtt az Alföldön végeláthatatlan mocsarak, lápok voltak, elsőrendű búvóhelyet adva az aranysakálnak, melyet nem véletlenül hívott az akkori köznyelv nádi farkasnak. Itt, a nádasokban élt a legnagyobb számban az országban, és bár termete, külleme talán közelebb áll a rókáéhoz, habitusa és vadászata inkább a farkaséra hasonlít. Azon kevés fajok egyike, aminek az országos elterjedését a mi generációnk első kézből láthatta, tapasztalhatta, hiszen jómagam is csak papírról ismertem az aranysakált, amikor a 90-es évek végén vadászni kezdtem, ma meg már hajkurásszuk őket, amikor csak tudjuk.
Külleme néha annyira tud hasonlítani a rókához, hogy a kevésbé rutinos vadászok (hát még a laikusok) gyakran összetévesztik. De aki már több alkalommal találkozott velük, rögtön felismeri a rövid farkáról, a rókáénál kerekebb füleiről. További jól felfeldezhető ismertetőjegy, hogy a róka fülének hátsó része, illetve a lábai feketék, míg az aranysakálnál megegyezik a test színével.
Mint említettem, életmódja és vadászata a farkashoz hasonlítható: családi köteléken alapuló falkában él, és a falkák rituális vonyítással, üvöltéssel tartják a kapcsolatot egymással. Ezzel jelzik a szomszédos falkáknak területük birtoklását, és az üvöltésben minden falkatag részt vesz. Elkezdi egy falka, majd bekapcsolódik a szomszédos, és így végigmegy a környéken, ha sok falka él a területen. Néha elég csak egy szirénázó mentőautó elvonulása a távolban ahhoz, hogy a falka rázendítsen. Gyakran találkozni azonban magányos, vagy párban portyázó sakállal is, főleg azokon a helyeken, ahol még kevesen vannak.
Alapesetben sötétedéskor indul meg a falka vadászni, gyakran mondják, hogy az alkonyati üvöltést követően indulnak útnak, gyakorlatilag ezzel jelzik. Hajnalban még világosban is össze lehet futni velük. Ebben talán az is szerepet játszhat, hogy az aranysakál okos állat, így meglehet, hamar rájön, hogy alkonyattól pirkadatig az ő bőrére is megy a játék, emiatt nem egyszer botlottunk bele, vagy vett fel a vadkamera sakált akár még a késő reggeli, délelőtti órákban is. Talán tudja, hogy ilyenkor már békén hagyják. Cserkelni hajnalban érdemes rájuk, széllel szemben, óvatosan haladva, folyamatosan távcsövezve. Éjszakai, lámpás vadászaton, többször is sikerült már megfigyelni, hogy a lámpafényre a sakál “táncolni” kezd, ide-oda ugrál, vagy cikk-cakkban próbál menekülni. Meglehet ez inkább csak a fiatal egyedekre jellemző (hirtelen nem tudja merre meneküljön, amikor kigyúl a fény, de azt már tudja, hogy az számára nem jelent jót).
A réteken, nádasokban általában sok vizesárok, csatorna található, a sakálok szeretnek ezek mentén, laza kötelékben, ügetve haladva portyázni. Előszeretettel használják a hidakat, kis átjárókat. Szívesen felkeresik az egérjárta helyeket, dögöt, zsigereket, halmaradványok után kutatnak a vízpartokon. Intelligenciájára utal az is, hogy erősen “sakálterhelt” helyeken
jól ismerik már a vadászok a jelenséget, miszerint a lövés után fél-egy órával megjelennek a sakálok a helyszínen: tudják, hogy ahol lövés dördült, ott idővel lesz zsiger is.
Lesvadászata – a fentebb említett helyeken túl – eredményes lehet dögtéren, dögszórón, vagy vonszalék használatával. Ez utóbbit mi egyszer próbáltuk, de bevált, megjött rajta a sakál a kollégának. A lesvadászata lényegében megegyezik a rókánál korábban leírtakkal, a pockok-egerek járta mezőgazdasági kultúrák, ürgés legelők, gyepek, gabonatarlók, szalmabála kazlak, erdei tisztások, gyümölcstermő fák, vadföldek, kotorékok környéke, halastavak partja, elhullott állatok tetemei, vagy a nagyvad zsigerelések helye a fő célterület. Nomeg persze a kényszerváltók. Bár a sakál igencsak kerüli az embert, ennek ellenére manapság nem ritkán lehet hallani városba bátorkodó sakálokról is. Jóllehet, ha egyszer valahol sakált kiáltanak, a laikusok onnantól hajlamosak minden rókát és barna kóborkutyát sakálnak nézni, de nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Mifelénk többször jelent már meg sakál a városszéli lakótelepen, pórázon sétáltatott kisméretű ebet is megkörnyékezett, és egy városszéli kútból is mentettek már beesett sakált a helyi tűzoltók.
A rókához hasonlóan reagál a síppal történő hívásra is. A szokásos nyúlsirám, és egércincogó mellett a gidahangra is bejöhet, illetve ma már léteznek a sakálok üvöltését imitáló sípok is, de használatuk az átlagosnál nehezebb. Nem azonos fajról beszélünk, mégis az aranysakál (Canis aureus) nagyon hasonlít az amerikai prérifarkashoz (Coyote, Canis latrans), amit a tengerentúlon nagy elánnal vadásznak, így óriási külföldi szakirodalom és videók százai találhatók a sakálvadászat és hívás témában a neten.
Ha sakállal futunk össze a vadászaton, érdemes mindig feltételezni, hogy ahol egy felbukkan, ott valószínű a család más tagjának megjelenése is. Tavasszal a kotorékoknál találjuk, hiszen a sakál is a földbe, falba vájt lyukakban él és szaporodik. Mivel a fiatalok még nem annyira furfangosak, ezért legtöbbször a nyári-őszi időszakokban ezek kerülnek puskavégre. Az első sakálomat úgy lőttem, hogy majdnem sikerült melléfektetni rögtön a másodikat is, mert a lövés után még egy ideig nem ment el a társa, csak bolyongott tétlenül fel-alá. Idén pedig úgy lőttem fiatal sakált, hogy a kivilágított, járó autóból vettem észre 15-20 méterre a kocsi mellett a gazosban. Megvárta míg levideózom, letöltöm a felvételt, átküldöm a cimborának, eldöntöm a vezetőülést, hátramászok a puskáért, nem találom a lámpát, azt gondolom elment a sakál, aztán újra megjelent, újra levettem a bakancsom, újra hátramásztam a puskáért, újra összeraktam, csőre töltöttem, és aztán sikerült meglőni. Ez egy 5-10 perces procedúra volt, mialatt a két kölyök csak jobbra-balra mászkált érdeklődően a kocsi mellett, és figyelt, de nem ment el.
Egy bizonyos. Baranyai, somogyi kollégáktól lehet tudni, hogy amint megjelenik a sakál, azonnal oda kell figyelni az apasztásukra. Nem lehet félvállról venni, mert az említett megyékben is úgy alakult, hogy mire megütötte az ingerküszöböt a sakál jelenléte, addigra már rég elveszítették a vadászok a “csatát”, annyi lett, hogy az már kezelhetetlen, és nagy erőfeszítések árán sem lehet felvenni velük a “harcot”, lásd Horváth Mihály esetét a SEFAG-nál, aki már 1000 lőtt sakál felett jár, de még mindig van mit lőni.
