Vadkamera és a személyiségi jogok

A tanulságos sztori miatt leírnám az előzményeket. Ha csak a lényegre vagy kíváncsi, görgess a cikk végén lévő Összegzéshez!

2020. november 5-én küldtem levelet a NAIH-nak, miután akadt némi konfliktusom két tagtársammal. Az egyik megtalálta a kamerámat egy eldugott, erdei dörzsölőfánál, ahová 8-10 szem gyümölcsöt is kiszórtam. Nem vadászati jelleggel, nem ültem oda ki, pusztán csak azért, hogy a tesztkamera előtt (amit később helyeztem volna ki), több időt töltsenek a disznók. Kaptam egy ejnye-bejnyét a vezetőségtől, mert “magánszórót” üzemeltetni nem lehet. Tudomásul vettem, egyszeri alkalom volt, ámde ez volt a legkisebb gond. A nagyobbik, hogy a tagtárs nem tudta kié a kamera, ezért leszedte a fáról, és hazavitte. Pár telefon után ki is derült, hogy nála van, visszaadta, és közölte, hogy szerinte a vadkamera használat nem korrekt, hiszen érdemtelen vadászati előnyhöz juttat. Hogy ez így van-e, az egyéni megítélés kérdése (főleg egy olyan esetben, hogy nem ott vadászom, ahol a kamera van), ahogy abban sem tudtunk dűlőre jutni, hogy a kamera eltulajdonítása az erdőből vajon lopásnak minősül-e, pláne úgy, hogy nem szólt senkinek, hanem mi jártunk utána. De ezen nem akadtunk fenn, nem csináltam belőle ügyet, kiváltképp azok után, ami eztán következett. A képeket, videókat az illető letörölte a memóriakártyáról, és üresen adta vissza. Engem viszont megevett már a kíváncsiság, hogy az elmúlt pár napban járt-e disznó a dörzsölőfánál (és nem tagadom, egy kicsit gyanús is volt, hogy miért törölték a képeket), így egy speciális szoftverrel visszanyertem őket…felkészült fotóst egy memóriakártya-törlés nem hoz zavarba. Anélkül, hogy konkrétumot mondanék, vagy bárkit kellemetlen helyzetbe hoznék, annyit mondok, olyat láttunk, ami miatt a tagtárstól végleg el kellett köszönnünk (nem ez volt az első problémás ügye). Mielőtt valaki gyanakodni kezdene, abszolút véletlen egybeesés volt az egész. Hogy szerencsés, vagy szerencsétlen, az nézőpont kérdése: a tagtársnak szerencsétlen, mert akarata ellenére lebukott egy tilosbanjárás kapcsán; nekem is szerencsétlen, mert naiv terméktesztelőként problémás ügybe keveredtem; a vadásztársaságnak meg szerencsés, hiszen felszínre kerültek csúnya, elhallgatott dolgok.

Igen ám, de

egy másik tagtárs is elkezdett problémázni azon, hogy szerinte nem jogszerű szabadon, bárhová a területen vadkamerát kihelyezni, hiszen az arra elsétálónak (akár tag, akár kiránduló) sérülnek a személyiségi jogai.

Ő nem akar az unokáival úgy sétálni az erdőben, hogy bárhol titokban megfigyelheti őket egy kamera, mint az átkosban – így fogalmazott. Amellett, hogy valahol jogos, amit mond, egy kicsit szőrszálhasogatásnak is éreztem. Ő a TASZ jogtanácsosához fordult információért, én meg úgy voltam vele, hogy ez megérne egy cikket a blogon mindenki okulására, így egyenesen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam. Hivatalosan, nem pironkodtam “szakújságírónak” (LOL!) is titulálni magamat, hogy komolyan vegyék a kérdésemet. Tőlük pedig ma, 2021. július 20-án kaptam választ. Eddig csak találgatás ment, ugyanis

eddig arra jutottunk, hogy erre a vadkamerázós, kvázi speciális esetre jelenleg nem létezik egyértelmű szabályozás sem itthon, sem az EU-ban. Ha bárhol Európában ügy volt ebből, a bíróságon múlott a döntés. A NAIH mai leveléből kiderül, hogy itthon sem történne másképpen.

A Hatóság az alábbiakról tájékoztatott (6 oldalas levél, így vázlatosan írom le). Fontos, hogy mindez nem minősül sem jogszabálynak, sem egyéb jogi eszköznek. Normatív jelleggel, jogi erővel, vagy kötelező tartalommal nem rendelkezik, semmilyen hatóságot nem kötnek az itt leírtak, csupán iránymutatások!

A lényeg, hogy egy ember arca, képmása személyes adatnak, a felvételek készítése pedig adatkezelésnek minősül, így érvényes rá az európai GDPR rendelet. Kivéve, ha a felvételek készítése semmilyen szakmai vagy üzleti tevékenységgel nem hozható összefüggésbe (ún. magáncélú adatkezelés). Ilyen lehet az, ha a természetes személy kizárólag a saját tulajdonában és kizárólagos használatában álló területet figyeli meg, és a felvételeket nem teszi mások számára hozzáférhetővé, vagyis a kamerás adatkezelés kizárólag magáncélt szolgál.

Ha a vadkamera felvételeket feltöltik egy videó megosztó portálra, a kamerával közterületet, vagy nem saját tulajdonú területet is megfigyelnek, esetleg egy gazdasági társaság telephelyén működnek vagyonvédelmi rendszerként, NEM tekinthető magáncélúnak az adatkezelés. Akkor sem, ha a kamera látószögébe közterület, vagy más személy tulajdonában álló terület esik, bár kivételes esetekben felmerülhet olyan helyzet, hogy a szűken értelmezett közvetlen környezet is belátszódhat a saját ingatlanon kívül.

Minden egyéb esetben a vadkamerát használó adatkezelőnek minősül, és feladata a kamera, vagy kamerarendszer üzemeltetéséről a megfelelő tájékoztatás nyújtása és a kapcsolódó GDPR dokumentáció összeállítása, melyet kérésre hozzáférhetővé kell tennie.

A Vadászati törvény szerint, ha a vadászterület több személy – ideértve a Magyar Államot is – tulajdonában van, akkor a vadászati jog a vadászterület tulajdonosait közösen illeti meg (társult vadászati jog). Társult vadászati jog esetében pedig a vadászterület tulajdonosainak egymás közti jogviszonyára a PTK közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni a Vadászati törvényben foglalt eltérésekkel.

A vadászati jog ugyanakkor kizárólag a vadászattal kapcsolatos jogosultságokat és kötelezettségeket foglalja magában, a vadászterület tulajdonosainak a tulajdonjogukból eredő jogaira és kötelezettségeire továbbra is a PTK rendelkezései az irányadók.

A vadkamera elhelyezése tulajdonjogi kérdéseket is felvethet. Amennyiben a vadászati jog nem foglalja magában a vadkamera felszerelésére és működtetésére való jogosultságot, úgy annak elhelyezésére a vadászterület tulajdonosának engedélyére is szükség lehet. Ennek a kérdésnek a megítélése nem tartozik a NAIH feladat- és hatáskörébe.

Mivel nem tud minden, potenciálisan érintett “erdőjáró” (vt-tagok, arra sétálók, akár kiskorú, cselekvőképtelen személyek) “szabad, konkrét, tájékozott, és egyértelmű hozzájárulást” adni ahhoz, hogy róla felvétel készüljön, így egy vadkamera esetében nem lehetséges az erdőt járó emberek hozzájárulására alapozni.

Ilyenkor jön képbe a bírósági gyakorlatban az ún. érdekmérlegelés,

vagyis, ha ügyünk van, a bíróság mérlegeli, hogy melyik érdek a fontosabb (ti. a kamera üzemeltetése egy bizonyos célból, vagy az arra bóklászók személyiségi jogai). Az érdekmérlegelés többlépcsős folyamat, és súlyozzák az érdekeket, figyelembe veszik, hogy mennyi ideig szükséges kezelni az adatokat (meddig tároljuk a képeket), ahogy azt is, hogy a kamerával felvett személyek jogai és szabadsága mennyire súlyosan csorbul.

Az érdekmérlegelés során fontos egyensúlyozó tényező lehet a megfigyelt terület mérete, és a megfigyelt érintettek száma. A félreeső területeken folytatott vadvilág megfigyelést másképpen kell értékelni, mint a sétálóutcában, vagy bevásárlóközpontban végzett videokamerás megfigyelést.

Fontos, hogy a vadkamerával felvett személy tiltakozását a vadkamerát üzemeltető (adatkezelő) köteles megvizsgálni, és amennyiben nem tudja bizonyítani, hogy a kamerás adatkezelését olyan kényszerítő erejű okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek a felvett személy érdekeivel és jogaival szemben, úgy köteles lesz a tiltakozásnak helyt adni, és az adatkezelést megszüntetni. Értsd az illetőről készült felvételeket véglegesen törölni, vagy ha a technológiai megoldás ezt nem teszi lehetővé, a kamerát leszerelni.

Összegzés

Mivel nincs egyértelmű szabályozás, ezért az alábbiakat igyekezzünk szem előtt tartani, hogy minimalizáljuk a konfliktusokat a kamera miatt:

1. Nem árt a terület tulajdonosával egyeztetni a kamera felszerelését, amennyiben nem a saját erdőnkben, földünkön kamerázunk. Ezt a vadásztársaság a területbérleti szerződésbe is belefoglalhatja, amit a földtulajdonosokkal köt.
2. Mérlegeljük, hogy magánszemélyként üzemeltetjük a kamerá(ka)t, vagy vadásztársasági szinten! Más (komolyabb) elbírálás alá eshet, ha a vadászatra jogosult üzemelteti (akár szemetelők ellen, stb), mert az már inkább szakmai/üzleti tevékenységnek minősülhet, mint egy magánszemély kamerázása a saját szórakoztatására!
3. Igyekezzünk olyan helyre rakni a kamerát, ahol kicsi az esély, hogy arra bóklásszon bárki! Értsd, ne rakjuk erdei turistaút, vagy épp alkalmi légyottok közkedvelt helyszíne közelébe, mert azzal súlyosabban sérülhet az arra bóklászók személyiségi joga, és ezt a bíróság mérlegelni fogja. Nagyobb súllyal fog beszámítani az ügybe egy akaratlan(?) felvétel “Gizike pucér hátsójáról”, mint az, hogy a disznó mögötte kitúrja a frissen vetett kukoricát, és muszáj megfigyelnünk, kordában tartanunk őket pusztán anyagi megfontolásból.
4. Táblázzuk ki a környéket! Ne ott, ahol a kamera van, hogy még annak a figyelmét is felhívjuk, aki amúgy nem keresi, hanem az arra vezető utakat, környékbeli erdőszéleket táblázzuk ki! Nem árt, ha valami elérhetőséget is írunk a táblára, hogy aki akaratlanul beleszalad egy felvételbe, és emiatt kényelmetlenül érzi magát, az elérhessen minket, ehhez ugyanis törvénybe iktatott joga van. Ezt is mérlegelni fogják egy esetleges ügy elbírálásakor: felhívtuk a figyelmét az arra járónak, így ő annak tudatában ment be az erdőbe, hogy adott esetben felvétel készülhet róla, és szabadon kérhette annak megsemmisítését a megadott elérhetőségen.
5. Ha a kamera akaratlanul egy személyt vett fel, azonnal töröljük a róla készült felvételt! Ne vigyük haza (amennyiben erre van lehetőség), pláne ne tároljuk a felvételt, és a legkevésbé se töltsük fel az internetre! A személyiségi jogok súlyos megsértése, amikor vadászfórumokba a szórókon kukoricát tallózó embereket posztolnak ki!

A vadkamera használat egy friss technológia, amire sem a jog, sem a közösségi élet nem készült még fel kellőképpen. Be kell látnunk, hogy addig, amíg a jogalkotó nem veszi ezt az ügyet górcső alá, és nem készül kifejezetten erre jogi szabályozás, addig nekünk használóknak kell ügyelnünk arra, hogy minimalizáljuk a konfliktusokat!