Kalappal!

Mit keresel?

Kiegészítő teszt

Bemutató: Eberlestock hátizsákok vadászathoz

Olvasási idő: 5 perc Régóta szemeztem a csúcsminőséget képviselő Eberlestock hátizsákokkal a boltban, és végül rögtön kétfélét is kaptam, hogy bemutathassam Nektek. Komoly túrahátizsáknak tűnnek, és azok is, de ne ijedjünk meg tőlük, alakíthatóságuk, modularitásuk miatt hétköznapi, vadkározós használatban is hasznukat vehetjük éppúgy, mint egy magashegyi zergevadászaton. Örök, elnyűhetetlen darabok.

Az Eberlestockról röviden

A márkanevet én mindig “eberlestokk”-nak ejtettem, és szentül hittem, hogy valami svájci cég, aki túrabotokkal kezdhette (“stokk” németül botot jelent ugye), aztán manapság már táskákat is gyárt. Hát nagyon nem. A helyes kiejtése “eberlisztákk”, merthogy ez egy amerikai márka. Alapítója Glenn Eberle, amerikai olimpikon biatlonsita. Az Eberlestock névből a “stock” a puskatust jelenti, Eberle ugyanis ezt tervezte át az amerikai biatlon csapat számára, amivel nagy sikereket értek el a 80-as években. Sportkarrierje után az amerikai légierőnél szolgált, mint pilóta, később pedig szenvedélyes vadász lett. Az USA-ban vapitire ugye úgy vadásznak, hogy bevetik magukat napokra, vagy akár hetekre a vadonba, így Eberle elkezdett erre a célra szolgáló, speciális, puska és/vagy íjtartós, hosszú túrázásra is alkalmas hátizsákokat tervezni. Ez annyira bevált, hogy az amerikai hadseregnek is megtetszett, így az Eberlestock a US Military hivatalos táskabeszállítója lett.

Ma már persze mindenféle felhasználásra gyártanak innovatív, csúcsminőségű és persze kényelmes hátizsákokat, de a vadászat továbbra is a cég egyik fő fókusza. Az Eberlestock élén máig az immáron őszülő Glenn Eberle áll.

Eberlestock X1 Euro

Az egyik hátizsák, amit kipróbáltam az X1 Euro széria Loden változata. Ennek egyik fő jellemzője – amellett, hogy nagyon tetszetős, vadászias, khaki színű, lóden hatású, vízlepergető anyagból van – az, hogy egy tépőzáras térhatárolóval két blokkra osztható a belseje. Ha ez a térhatároló nyitva van, akkor egy 32 literes teljes űrtartalmú hátizsákot kapunk, ha bezárjuk, akkor külön pakolhatjuk a táska felső és alsó szegmensét. Az alsóba akár egy literes palack is belefér.

A felső szegmens fölött van plusz egy nagy zseb, amibe egy távcső is befér tokostul, az alsó szegmensen meg egy kisebb, ahol azért simán van hely egy pénztárca és egy kézi távmérő számára, továbbá egy oldalsó kisebb zseb, ahová egy EÜ-csomag fér be kb.

Belül van még egy belső, nagy zseb, illetve akasztó a vizes tartálynak. Az oldalain a megerősített zsebeknek és a rögzítő hevedereknek köszönhetően állványt, túrabotot csatolhatunk fel, és van egy heveder a táska elejéhez is, hálózsáknak, sátornak, kabátnak, stb. Ezen kívül a táska elöl és oldalt is tele van ezekkel a sormintában, szabványos formában bevarrott fülekkel (nem tudom mi a szakszerű neve PALS – köszönöm a kiegészítést!), melyekre külső tárolókat, kistáskákat, kiegészítőket erősíthetünk. Minden ilyet (kistáskák, hidratáló tartályok) megtalálhatunk természetesen az Eberlestock kínálatában.

Ahogy az Eberlestock táskáinak nagyrésze, úgy az X1 Euro is puskatartós. A táska fogantyújánál van kialakítva egy lapos és széles, belülről jócskán megerősített zseb, ahol a fegyvert bebújtathatjuk, alul pedig a táska aljából lehet kihajtani a zseb folytatását, ami helyet ad a csőnek. A zseb természetesen olyan széles, hogy az 56-os Leica távcsővel ellátott golyósomat simán elnyelte. A puskát úgy is ki tudjuk húzni a tartóból, hogy nem vesszük le a hátizsákot.

Ami a kényelmet illeti, a hátunknál nagyon komoly párnázást alakított ki az Eberlestock, ami kulcsfontosságú helyeken támasztja meg az egyébként (szintén kivehető) kevlárral merevített zsákot. Kívülről szövet borítású, a belseje valamiféle térhálós, különleges anyag, ami amellett, hogy puha, merev is, a táska csak ezeken fekszik fel a hátunkra. Köztük szabadon járhat a levegő, így nem fog beizzadni a hátunk a zsák alatt, de olyan nagyon talán a vállpántok alatt sem, a fent említett térhálós párnázásnak köszönhetően.

A táska pántjai, kényelme maximálisan állítható: a vállpántok hossza, a mellheveder, a csípőheveder, illetve a táska magassága is a hátunkon, szintén hevederrel (értsd mennyire lógjon, vagy feszesen rögzüljön magasan).

A szintén komolyan kipárnázott csípőheveder ugyebár azt a célt szolgája, hogy ha nehéz a táska, ne a vállunkat és a gerincünket húzza hosszú távon, hanem a teher nagy részét a medencecsontra vezesse át.

Amennyiben egy hétköznapi vadászaton nem akarunk ilyen komoly táskát vinni, a csípőheveder eltávolítható, a fegyvertok alja befordítható a zsák aljába, és így egy egyszerű, nem túl nagy, de jól pakolható, sima hátizsákot kapunk.

Eberlestock Gunrunner

A Gunrunner a cég 23 literes, kisebb zsákja, ami szintén átalakítható viszonylag komoly túrazsákból, egyszerű, hétköznapi vadászathoz alkalmas hátizsákká. A nevéből következtethetünk, hogy természetesen ez is puskatartós. Az elv ugyanaz: fent egy nyílás a puskának, ami kicsit keskenyebb, mint az X1 Euroé, de a távcsővel szerelt golyós ebbe is belefért, jóllehet a fotóit egy sörétessel készítettem. Alul a csőtartó itt is kibújtatható a táska aljából. Ahogy az X1 Euronál, úgy ennél is a csövet fogadó rész komoly megerősítést kapott. Ha visszabújtatjuk a táska aljába, akkor egy kis csattal rögzíteni is tudjuk, hogy ne csússzon ki.

A Gunrunner ugye kisebb, mint az X1 Euro, és nem is kétszekciós. A tetejét zsinórral húzhatjuk be, a belseje pedig teljes egészében pakolható. A tetejébe (hajtókájába) ennek is belefér egy távcső tokostól, ahogy az oldalaira is rögzíthetünk állványt, vagy túrabotot.

Ezen kívül a felső hajtókája egy pánttal rögzül egy alsó hajtókához, a kettő közé befogathatunk akár csalimadarat, akár hálózsákot, vagy sátrat, de a többi hevederrel ügyeskedve talán még egy csigás íjat is, bár arra vannak komolyabb megoldásai is az Eberlestocknak.

Fotó: Eberlestock

A Gunrunner csípőhevedere is lecsatolható, összességében ezt a modellt a gyártó egynapos vadászatokhoz, vízivad vadászatokhoz ajánlja. Én nem lennék ilyen szigorú, szerintem jó ez bármire. Az erősítések, párnázások, és az állíthatóság épp olyan szofisztikált, mint az X1 Euro esetében, így kényelemben és testreszabhatóságban nem lesz hiányérzetünk a Gunrunnerrel sem.

Az Eberlestock teljes kínálata megtekinthető a Leitz Hungáriánál ide kattintva.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Olvasási idő: < 1 perc A Nocpix csúcs céltávcsövének tesztje.

Videók

Olvasási idő: < 1 perc A Nocpix Dome M6T25S autós kereső hőkamera kicsomagolása, első benyomások

Videók

Olvasási idő: < 1 perc

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Az Infiray Rico 2 RH50R hőkamera céltávcső tesztvideója