A történetben több szépséghiba is volt, ami miatt nem nevezném tesztnek ezt a cikket. Az egyik, hogy véleményem szerint igazi tesztet 1 doboz lőszerrel nem lehet végezni, legalábbis én nem tudok. Gondoltam veszek majd hozzá még egyet, ha elfogy, de amikor megláttam, hogy cirka 30.000 Ft-ba kerül, hamar letettem róla. Nincs az az Isten, hogy én ennyi pénzt adjak egy doboz lőszerért, aminek minimum a felét rókákra fogom ellövöldözni. A fentiekből eredeztethető a következő két szépséghiba: kevés volt az idő, és nem épp lőszertesztre alkalmas helyen vadászom.
A hír, hogy beválasztottak a lőszertesztelők közé, szeptember 18-án érkezett. Akkor épp egy igen forgalmas időszak volt a blogon, meg a magánéletemben is, így a dobozt a Magnumban csak október 7-én tudtam átvenni (200km utazás). Október végén már jött a levél, hogy remélik pár vadat sikerült már vele elejtenem, várják az első benyomásokat. Hát, mondom nem igazán. Most került hozzám, és nem olyan helyen vadászom, ahol minden nap esik valami. December végén már jött a levél, hogy a tesztidőszak a végéhez közeledik, mondjam el a tapasztalataimat. Most vagy az RWS-nél kapkodtak el valamit, vagy én vadászom rossz helyen, de május van, és a 20db-ból még mindig van kettő.
Ergo azért nem teszt ez, mert 1 dobozzal – szerintem – nem lehet igazi tesztet csinálni, továbbá nem hagytak elég időt a próbához, és mert nem olyan helyen vadászom, ahol hetente esne nagyvad, és messzemenő következtetéseket tudnék levonni egy lőszert illetően. A Nimród Hírlevél márciusi számában megjelent RWS “Közönségtesztben” az én rövidke véleményem nem is jelent meg (akkor még csak két suta volt terítéken), csak a lőszerről készült fotóimmal járultam hozzá a cikkhez. Mondjuk az ott megszólalók többsége is csak 3-4-5 terítékre hozott nagyvadról számolt be, ami lássuk be, azért nem épp tartósteszt. Szerintem többen már a nyáron megkaphatták a lőszert, nálam valamiért elhúzódott őszig.
Ám október óta került itt is ez-az terítékre…
E cikk megírásáig két disznó, két suta és hét róka került terítékre az RWS Speed Tip Pro .30-06 által. De inkább kezdjük ott, hogy eddig Sako Superhammerhead lőszert használtam, majd az első két próbalövésnél kb. 80 méterre hamar kiderült, hogy az RWS-t ugyanoda viszi a Steyr Mannlicher CLII, mint a Sakot. Nem kellett átlőni. Volt aki ezt nem hitte el, de 11 vadat lőttem vele, és mind pontos lövés volt, ami hiba volt, az meg a saját hibám. Ami viszont tény, hogy én nem lövök 170-180 méternél messzebbre (szándékosan). Ennél nagyobb távokon bizonyára kijönne a difi az RWS ST Pro és a Sako SHH között. Ez a következő szépséghiba, ami miatt ez nem nevezhető tesztnek: nem lőttem vele messzire. Ugyanis az RWS Speetip Pro egyik ütőkártyája, hogy long-range lőszerként is megállja a helyét, mivel a precíz, műanyag hegykialakítás miatt kicsi a légellenállása, lapos a röppályája, és nagyon pontos.
Én nem vagyok long-range lövő, sőt, nem is tartom magam jó lövőnek, már csak ezért sem nyúlkálok el messzire. Nem is gondolom a 200 méter feletti lövéseket vadászatnak, mert ott nem a vad érzékszerveit kell kijátszani, vagyis nem ügyes vadásznak, hanem jó lövőnek kell lenni. Magyarán nem vadűzés, hanem céllövés állatokra, ami vagy jól sikerül, vagy nem, és ha nem, a vad szenvedni fog. Így ilyen irányú tesztet ne várjatok. Csak vadásztam vele, mint egy átlagos vadászember, egy 100 méterre belőtt puskával, torony nélküli céltávcsővel.
Az RWS Speed Tip Pro a korábban használt Sakoval ellentétben nem csak gombásodik, hanem a kezdeti gombásodást követően le is válnak a köpenyéről, magjából darabkák, repeszek a vad testében, így bár veszít a tömegéből, de a kezdeti lőcsatorna-kialakítást követően nagyobb roncsolást végez, több vérzést ad az RWS leírása szerint. Ez tehát egy osztott köpenyű (Teilmantel), részben széteső lövedékfajta.
Eredmények
Az első vad, amit lőttem vele egy róka volt, 100 méter fölött. Kicsit hátracsúszott a lövés egy vacak, túl magas korláttal rendelkező lesről, így szerencsétlent meg kellett váltani a szenvedéstől. A második vad egy őzsuta lett november végén, cserkelve, földön térdelve, lőbotról, kb 100 méterről. Blattlövés, azonnal tűzbe rogyott.
A vadat megváltottam, és otthon feldolgoztam, így ki tudtam elemezni a lövés hatását, amit le is fotóztam. Az alábbi képeken balról jobbra a bemeneti és kimeneti nyílás, illetve az őz jobb-mellső lábán lévő kimeneti seb látható. Nem épp konyhalövés, de legalább nem szenvedett.
A harmadik vad szintén egy őzsuta volt az év utolsó napjaiban, szintén cserkelve, lőbotról, 120 méterről a lővilág utolsó perceiben. A suta emlékeim szerint nem teljesen keresztben állt, a lövedék kifelé a lengőbordák környékén távozott, befelé sem ért komolyabb csontot, így nem okozott túl nagy roncsolást. Körülbelül 80 métert futott, mielőtt elfeküdt és kimúlt. Befelé vérzett, így nem sok vért találtam a repcén, ahol elesett, de a szürkületben lámpafénynél már nem is erőltettem túl a keresést. A halálvágtájának végén volt egy tenyérnyi vérfolt. Zsigereléskor készítettem ugyan képeket, de sötét volt már, nem sokminden vehető ki róluk. A kimeneti nyílás nagyjából ugyanakkora volt, mint a fenti képen az előző sutánál.
A következő vad egy róka volt ismét. Hívásra jött, a lőtáv nem volt több 80 méternél, lesről. Csúnya munkát a végez rókán a 30-06 a kimeneti oldalon, nem fotó-kompatibilis. Viszont a Nordik Plain-Pain működik, akárki akármit mond.
A második lövés aznap este szintén rókára ment, de bőven 150 méter fölött, mozgásban is volt, így az egylábú lőbotról elhibáztam.
Eztán – immáron feburár végefelé – következett az az ominózus vadászat, amiből népszerű elbeszélés is kerekedett itt a Blogon, “Capitulatus Zalában” címmel. Ekkor 120 méterről hoztam terítékre egy rókát, majd késő este, lámpafénynél kb. 150 méterről egy 50 kilós, és kb. 60-70 méterről egy közel 100 kilós vaddisznót, egy s.ggel, lőbotról. Utóbbi az első disznóra ejtett lövés utáni menekülést vétette el, miután megállt egy pillanatra. Mindhárom vad jó lövést kapott, és helyben maradt, még a 100 kilós disznó se ment egy lépést se. Az alábbi képen a terítéken lévő disznókból tehát kettő vére az én kezemhez tapad, ahogy a rókáé is. Éjfél volt, mire a vadászháznál kizsigereltük az aznap esett 3 sertevadat, volt már a lábunkban 15-20km séta is, egy hajnali kelés, és 200 kilométer autózás után, így nem volt lélekjelenlétem már kielemezni a lövedék munkáját a disznókban.
A következő lőtt vad egy utolsónak hitt, fagyos, téli hangulatú reggeli cserkeléskor esett február végén. Akkor még nem tudtam, hogy áprilisban is lesz majd hófúvás. Lőbotról, kb. 120 méterről esett ez a szenes, napkelte is volt, ezüstös fűben kereste a napi betevőt. Egyik legszebb rókám, és legszebb terítékfotóm lett ez. Kár, hogy a .30-06 meg az RWS ezt is “kinyitotta”. A következő beruházásom tuti valami kiskaliber lesz.
A fentieket követően még három róka esett mostanáig, mindhárom 100 méteren belül. Nomeg néhány hibázás is bekerült a pakliba, a “legszebb” 47 méterről volt, elkapkodva, de Diána megszánt, és később az a róka, vagy egy másik, de hajszálpontosan ugyanoda, egy vetés és egy bokorsor szegletébe, 47 méterre beballagott (pontosabban a semmiből ott termett), és ő már nem ment tovább.
Az összbenyomás tehát jó volt az RWS-ről. Nem állítom, hogy a fent bemutatott terítékek nem jöttek volna össze más lőszerrel, bár az, hogy a 100 kilós disznó egy lépést nem tett a lövés után, nevezhető impresszívnek is akár. Ettől függetlenül nem igazán érzem indokoltnak az RWS Speed Tip Pro kb. 1500 forintos árát.
Hallottam olyan véleményt is, hogy az RWS-sel azok járnak jól, akik otthon töltenek lőszert, mert a hüvelykialakításuk nagyon precíz. Így nézve bizonyára megéri az árát.
Sokan mondják, hogy a fele ennyibe kerülő Hornady Precision Hunter ELD-X ugyanezt tudja, így szerintem az lesz a következő tesztalany, tekintve, hogy árban nagyon hasonló az eddig használt Sakohoz, de hasonlóan osztott köpenyű, ami most nekem szimpatikusabbnak tűnik, mint a csak gombásodó lövedék. A Sakoval relatíve sok vad esett, de néhány félresikerült lőbotos lövésből voltak is legendás utánkeresések. Például az esti bikalövést követő reggelen egy 1700 méteres vérebes vezetékmunka 4 csepp vérrel, ahol a kimeneti nyílást egy béldarab teljesen elzárta. Úgy hiszem, egy olyan lövedékkel, amiből repeszek is leválnak, ilyen nem fordulhatott volna elő, bár tény, hogy a lövés is rettenetesen rossz lágylövés volt, ki is derült később, hogy az akkor újonnan szerzett távcső nem volt jól belőve, tehát nem kizárólag a Sako hibája volt mindez. Ugyanakkor mondják, hogy egy lőszerről úgy derül ki, hogy mit tud, ha rossz a lövés. És egy véletlen lágylövésnél a gombásodó lövedékek nem remekelnek, ezt Simon Szabolcstól, a Magyar Vadászlap “Tölténytár” c. kiadványából már megtudhattuk nemrégiben.
