Rendhagyó vadásztörténet következik, de aki településközelben vadászik, annak nem lesz újdonság. 😉 A szerző ezúttal jómagam vagyok.
—
Nem éreztem ezt a tegnap estét. Egész délután az építkezésen szereltem, bútort raktam össze, valahogy nem voltam ráhangolódva az esti vadászatra, pedig Banzai bá invitált, hogy menjünk. “Egész hétvégén vacak idő lesz, húzzuk meg a pénteki napot előtte!” – mondta. Ám legyen!
Én még nem döntöttem el hova ülnék, de mint kiderült Banzai bá már beírt a mostanában szokásos helyemre. Egy kiserdő széle, széken ülve: előttem kisebb gabonatábla, azon túl pedig kökényes, benne dagonya, onnan várhatók a disznók. Balra poros út, ami bejön a kiserdő mellé, mellette óriási repcetábla. Banzai bá meg a közeli lesen a repce túloldalán, ahol már két disznót lőtt az elmúlt két hétben. Korán kiértünk, így volt idő napvilágnál gyönyörködni az őzekben. Takarás nélkül ültem az erdő oldalában, mégis volt olyan őz, amelyik 65 méterre bejött. Az már közelít az íjas lőtávhoz! Kár, hogy nem lehet. Lassan besötétedett, de disznóknak se híre se hamva.
Egyszercsak látom ám, hogy jobbra 5-6 kis pötty közelít csatasorban, kijöttek az egyik gabonából és mennek át a másik csíkba. Malacok! De hol az anyjuk? Némelyik kisebb volt mint egy nyúl, de a legnagyobb is kb csak akkora. Már amennyire a kamerában látszott a méretük 200+ méterről. Az is lehet, hogy némelyik oldalt állt, mások meg szemből, ezért a méretkülönbség. Erős szürkület lévén a keresőben is már csak sötét pöttyöknek tűntek. Átvágtak homlokegyenest a gabonacsíkon, és a mezsgyén még láttam, hogy ugrálnak át (úgy 180m-re) a még nem kalászosodó gabonába előttem. Nem látszottak ki belőle, pedig még épphogy vádliig ér. El is tűntek végleg. Ahhoz képest, hogy árva malacok, elég céltudatosan mentek egy irányba. Kocát senki nem lőtt a környéken. Érthetetlen…
A kis csíkosok eltűntével kiürült a környék. Két őz csipeget csak, egy-egy riasztást lehet innen-onnan hallani, és a szél is feltámadt. Alulöltöztem, hiába holnapután június, fázom mint a kutya. Ejj nem érzem ezt a mai estét, jobb lenne most inkább otthon borozgatni, filmet nézni az asszonnyal!
Látom, hogy messze a betonúton jön befelé egy autó. Lemegy a völgybe, majd lassan araszol fel az erdő irányába a poros úton. Kiér a repce oldalába, én meg veszettül figyelem, hogy terepjáró-e, de nem. Egy személyautó, ami el is tűnt az erdő takarásában. Banzai bá korábban említette, hogy az erdő túloldalára a méhész személyautóval szokott jönni, és mindig este jön. Remek, hát akkor megjött a méhész is. Majdnem tíz óra van, meguntam. Üzenek Banzai bának, hideg van, fáradt vagyok, nincs itt semmi, fél 11-kor húzzunk haza. Visszaüzen, hogy negyedkor elkezd pakolni. Én meg se vártam a negyedórát, elpakoltam, majd elindultam kifelé az erdő szélében a poros út felé. Hátha látok valamit a túloldalon, ha meg nem, akkor Banzai bá úgyis oda érkezik.
Battyogok az út felé csendben, közben meg-megállva fürkészem a terepet a kamerával. Úgy 80 méterre lehettem már az erdő sarkától, amikor feltűnik, hogy a méhész autója ott áll a sarkon. De hiszen a méhek az erdő túloldalán vannak! Óóó, hát akkor ez nem is a méhész! Itt kérem városszéli autós légyott zajlik! Városközeli terület lévén ez mifelénk nem ritka. Mikor ez a gondolat szöget ütött a fejemben, a hangok is megjöttek. “Óóóhh, aaah!” – hangzik heves…khm…”tapsolások” közepette. Csak hát ugye kéz nélkül tapsoltak. Na most mi tévő legyek? Itt vannak tőlem 60 méterre a sarkon túl, látszik a kocsi hátsója. Egyelőre még csak a kocsié. Ha kilépek az erdő takarásából, több is látszana, akár kezet is rázhatnék az úriemberrel. Már ha a sötétben eltalálom a kezét, és nem mást rázok meg véletlenül. Ha lejjebb sétálok a gabonában, a holdvilágban észrevesznek, hogy ott ólálkodom körülöttük, még meg is akar majd verni a bika, mert azt hiszi valami perverz kukkoló vagyok. Na jó mondjuk nála csak egylövetű van ebben a korban, nekem 3 golyó van a tárban és ólommagvas….Ha esetleg erőszakra kerülne a sor. Az erdőben nincs út, se csapás, megkerülni meg minimum 20 perc. Ebbe a nagy belső őrlődésbe rondít bele egy újabb “Aaah, Aaahhh, igen, aaah, de k..va jó vagy!” Istenem, ezek valami pornót forgatnak??? Sötét snitt lesz, mert bevilágítva nincs az erdősarka.
A nagy hepajban, mint elbújt, perverz hallgatóságnak fel sem tűnt a lövés. Na nem az a lövés. Ők még nem tartottak ott. Többször pihentek. A lovag meg is kérdezte a ladytől, “Elfáradtál mi?”. Rezeg a telefonom. Próbálom a legnagyobb titokban felvenni, nehogy a telefon fényével lebukjak. Banzai bá hív:
– Lőttem egy kant, futtában, de helyben maradt! – Hogy a nyakad nyúljon meg, a 7. disznólövésnél tartasz 3 hónap alatt!!! Nekem meg soha semmi nem jön! – gondoltam. – Már pakoltam, amikor kijött a repcéből a les előtt – mondja.
– Gratulálok! – suttogom, mert a párocska épp pihenőt tart.
– Itt van, már az utolsókat rúgja, hagyom is, elugrok, felveszlek, aztán elrendezzük.
– Hát jó…csak az van, hogy nem a méhész jött. Illetve hát méhész az, csak nem úgy…!
– Jaaa, értem, hát jól van, sétálj ki, aztán odamegyek. – De ha kisétálok, lehet bevesznek harmadiknak – gondoltam.
– Nem tudok kimenni, itt vannak az erdő sarkán! A csaj üvölt mint a sakál, nincs hol kimenjek az útra!
– Akkor odamegyek, aztán majd abbahagyják.
Kisvártatva fel is tűnt a kocsi fénye, a csaj sürgeti a pasast, hogy hamargyorsan abbahagyni, mert jön valaki. Banzai bá túl megy rajtuk, és megáll az úton 50 méterre a repce oldalában. Elindulok a gabonán keresztül, és ahogy kiléptem az erdő takarásából, hát persze, hogy nem tudtam megállni: a kamerával odapillantottam. Hát ezek a motorháztetőn reszeltek!!! Hahaha!!! Eddigre már hallom, hogy a “vőlegény” is röhög. Hát kedves Olvasó, ha ez a sztori kicsit másképp alakul, akkor lehet, hogy az aktuális hőkamera tesztben szaftos jelenet is lett volna! Tuti nem hagytam volna ki! 😀 A legjobb Iray reklám lett volna a világon! Vagy egy Pulsarral, mert az még hangot is rögzít!
Beültünk a kocsiba, megfordultunk, visszafelé nyomtunk nekik egy dudát, a csávó vihog, aztán irány a kan. Banzai bá mondja, hogy már biztos kimúlt. Pakolászik, hozza a húzókötelet, és elindul a kan felé a gabonában, én lemaradva mögötte. Mondom neki, te ez szerintem még mozog, hallom, meg az is hogy szuszog! Kiderült, hogy tényleg még nem lehelte ki a lelkét. Banzai bá visszaszaladt a puskáért, majd egyedül közelítette meg a kant. A lámpám fényében csak azt látom, hogy odaér, de gyakorlatilag célzás nélkül, szinte csípőből lő.
– Hát nem sokat céloztál haver!
– Ez felállt b#%!meg!!! – Gondoltam a párocskánál a túloldalt – a második lövés hallatán – meg már biztosan lekonyult.
Hiába a tüdőlövés, a fiatal kannak még volt ereje felállni, a második kapáslövés váltotta csak meg a szenvedéstől. Szerencsére pont jó helyre ment. Na jó ez már keményen áthallásos a párocska történetével, szóval itt be is fejezném. Bezzeg én úgy értem haza, hogy az asszony már aludt. Ilyen a vadkárvadász élete…
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.
