Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

A Vadászkamara kérése minden Vadásztárs felé

“Az Országos Magyar Vadászkamara az alábbiakban tájékoztatja a vadászokat és kéri az együttműködésüket, véleményüket a vadgazdálkodási ágazat járványügyi helyzettel összefüggő intézkedéseinek vadászatra, vadászokra és vadgazdálkodásra gyakorolt negatív hatásainak felmérésében, valamint a cselekvési irányokkal kapcsolatos javaslatok megfogalmazásában.

A Magyarországot is érintő koronavírus járvány és az ehhez kapcsolódó járványvédelmi intézkedések okán az egész vadgazdálkodási ágazat és annak minden résztvevője több szempontból is nagyon nehéz helyzetbe került, kerülhetett. Megállapíthatjuk, hogy a vadgazdálkodási ágazat és annak helyzete a társadalom szempontjából nem tartozik a kiemelt területek közé, ugyanakkor a Vadászkamara, mint köztestületi és főként érdekképviseleti szervezet számára a legnagyobb prioritást ez az ágazat jelenti, így felelősséget érez minden ágazati probléma, felmerülő szabályozatlan kérdés kezelésében, az azokra való válaszkeresésben.

A Vadászkamara természetesen abban a térben tud mozogni, melyet a jogszabályok és a szakmai kompetenciák kijelölnek számára, így sem szerepét, sem illetékességét nem áll szándékában túllépni. Ezzel együtt azonban a Vadászkamara Központi és Területi Szervezetei számos intézkedést tettek a kialakult helyzettel kapcsolatban. Az intézkedések első lépéseként a Vadászkamara Központja felvette a kapcsolatot a vadgazdálkodás különböző területein szorosan együttműködő szervezetekkel, köztük az Agrárminisztériummal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal is. Tájékoztattuk a megfelelő szerveket és a vadásztársadalmat is a megváltozott körülményekről, valamint a Vadászkamara egyéb intézkedéseiről, többek között:

  • A Vadászkamara Területi Szervezetei felfüggesztették a vadászvizsgákkal kapcsolatos tevékenységüket, azokat a közeljövőben nem tartják meg. Az ebből eredő hátrányokat, vitás helyzeteket a Vadászkamara ügyfélbarát módon fogja megközelíteni és minden esetben a vizsgázó számára kedvező helyzetet teremtve fogja kezelni ezen ügyeket.
  • A Területi Szervezetek irodáiban dolgozó kollégák és természetesen minden ügyfelünk, a vadászok és családjaik egészségének védelme érdekében a Vadászkamara felfüggesztette az ügyfélfogadást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megyei irodákban tovább folyik a munka, általánosságban ügyeleti rendszerben, de a személyes ügyfélfogadás szünetel.
  • A jelenlegi helyzetben a vadászjegyek érvényesítése sem megoldható, azonban több vadász is érintett, akinek nem sikerült február utolsó napjáig érvényesíttetni vadászjegyét. Ezen probléma jelenlegi helyzetben történő megoldására a Vadászkamara Központja felvette a kapcsolatot a hatósági ellenőrzésekkel összefüggésbe hozható szervezetek vezetőivel, hogy az ellenőrzések alkalmával ne érhessék joghátrányok az eddig mulasztó vadászokat. A Vadászkamara kezdeményezte az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket.

Fentieken túl a vadgazdálkodási ágazatot szorosan érintő legkritikusabb problémáknak eddig az alábbiak bizonyultak:

  • külföldi (és részben belföldi) bérvadászok elmaradása, különösen az őzbakvadászati idény kezdetén,
  • vadhús értékesítésében jelentkező problémák (több cég már nem veszi át a lőtt vadat a feldolgozók leállása miatt),
  • a bevételkiesések miatt veszélybe kerülhet a vadászatra jogosultak anyagi háttere, így a hivatásos vadászok egzisztenciája,
  • a későbbi, koronavírussal kapcsolatos esetleges járványügyi intézkedések miatt a vadászok mozgása, mind a vadászati tevékenység, mind a vadkárok elhárítása szempontjából, továbbá az ASP kapcsán előírt járványügyi intézkedések végrehajtása is akadályokba ütközhet,
  • a tenyésztett vad előállítása és nevelése várhatóan jelentősen csökken, ezzel a vadászati lehetőségek is csökkennek, valamint a most „beszerzett” állomány későbbi értékesítése is veszélybe kerülhet,
  • rövid- és középtávon is csökkenni fog a bérvadászat és az élővad (főleg mezei nyúl) iránti külföldi kereslet,
  • trófeabírálat, illetve annak átmeneti időszakra történő leállítása.

A jelenleg és a jövőben felmerülő problémák kezelésére problématérkép és kárfelmérési metódus kidolgozására van szükség. Ennek keretében az ágazatot érintő jogszabályok egyes részleteinek átgondolására és bizonyos kérdésekben egységes állásfoglalások kiadására lenne szükség. Ezen munka elvégzéséhez igyekszik a Vadászkamara minden segítséget megadni a jogalkotó, elsősorban az ágazatért felelős minisztérium felé. 

A Vadászkamara a vadgazdálkodási ágazattal kapcsolatban felmerülő problémákat, vitás kérdéseket szeretné mihamarabb feltárni, összegezni és felterjeszteni az illetékes minisztérium, valamint hatóságok felé, akiknek iránymutatásával lehet a veszélyhelyzet időtartama alatt egységesen, helyesen és jogszerűen eljárni. 

Fentiekhez a teljes vadásztársadalom, a vadászok, a vadászatban, vadgazdálkodásban jártas vadásztársak szakmai véleményét, javaslatait kérjük.

Ezért a Vadászkamara kéri a Vadásztársakat, hogy amennyiben a vadgazdálkodási ágazathoz tartozó szakmai nehézséggel küzdenek, problémafelvetéssel, azok megoldásával kapcsolatos javaslattal rendelkeznek, úgy azt minél előbb az erre a célra létrehozott koronavirus@omvk.hu e-mail címre küldjék meg. A beérkezett felvetésekre igyekszünk választ adni, illetékesség hiányában a megfelelő szervezettől iránymutatást, állásfoglalást kérni.

Kérem a Vadásztársakat az együttműködésre és javaslatok megküldésére, hogy együtt még hatékonyabban tudjunk a vadgazdálkodás és a vadásztársadalom minden érintett tagja érdekében fellépni! 

Segítő együttműködésüket megköszönve, minden Vadásztársnak jó egészséget kívánva:

Bajdik Péter

főtitkár”

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Olvasási idő: 8 perc Az elmúlt hetekben lázban égett a közösségi média a kötelező szarvasfotózás témája miatt. Azt viszont már kevesen tudják (kérdem én,...

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Hivatalos közleményt adott ki a Vadászkamara, reagálva az elmúlt hetekben (lássuk be, inkább hónapokban) felröppent sajtóhírek kapcsán, mely azt...

Hírek

Olvasási idő: 2 perc A Vadászkamara Elnökségének döntése alapján újabb projekttel bővült az „Ismerd meg a vadászokat!” kiemelt kamarai célprogram, hiszen a gyerekek már...

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Megjelent az Országos Magyar Vadászkamara által működtetett Országos Vadgazdálkodási Alap 2023/2024-es vadászati évre vonatkozó pályázati kiírása.