Magyarországon sajnos nincs kultúrája az elismerésnek. Akkor szólunk, ha valami bajunk van, ha meg nincs baj, az a normális, akkor minek szóljunk. És ez nem jó, több szinten sem.
Rengeteg dolog van az életben, amiről azt gondoljuk “nagy a baj vele”. Most nem mondanék példát, de biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már olyannal, hogy olvasgat a neten, olvasgat a Facebookon erről-arról, és látszólag mindenki csak panaszkodik. Aztán, ha valaki veszi a fáradtságot és utánajár, kiderül, hogy igazából nincs is olyan nagy baj, csak sajnos a panaszkodók a leghangosabbak, az elégedettek meg vagy nem szólnak semmit, vagy csak simán élik az életüket anélkül, hogy ilyen oldalakat, fórumokat, csoportokat látogatnának, hovatovább írjanak oda bármit is. Kiderül, hogy csak egy hangos kisebbséget látunk, a nagy többség meg csendben van. Ne is menjünk messzire. Ha fáj valamink, vagy betegek vagyunk, nagyon tudunk szenvedni. Csak megy a nyögdécselés, a sápítozás. Aztán kapunk gyógyszert, és szépen lassan elmúlnak a tünetek. Észre sem vesszük. Nem mondjuk azt, hogy “huh de jól vagyok már”, hanem visszaálltunk a normális kerékvágásba, ami FEL SE TŰNIK!
Csak a jólét hiánya tűnik fel, ha valami nincs meg.
Na pont ilyen elvek mentén működik sok esetben egy vadásztársaság működése is. Optimális esetben van pár, az átlagnál lelkesebb ember, aki lényegében térítésmentesen áldozza a saját idejét, energiáját, sok esetben pénzét is arra, hogy a vadásztársaság életét terelgesse, mederben tartsa, napi, havi és éves szinten igazgassa az igazgatnivalókat. Ők az Intéző Bizottság, mint tudjuk. És ők azok, akik – mégegyszer mondom optimális esetben – szívüket-lelküket kiteszik a VT-ért, de jellemzően ezért nem jár köszönet. Jellemzően nekik is csak akkor szólnak a taggyűlésen, ha valami nem jól működik, ha reklamálni kell. Glück Balázs írt egy jó cikket a Beírókönyv blogon a vadászifjak neveléséről, és van benne pár sor, ami ide vág, ami megihlette ezt az írásomat. Idézem:
“Egy mai vadásztársasági tisztségviselő – amennyiben lelkiismeretes munkát végez – egy idő után egyszerűen kiég, mert a tagság nem tudja, nem érti, hogy egy közösségen belül mennyire fontosak a visszacsatolások. A támogatás. A hátba veregetés. Az a „köszönöm” mert „látom, mennyi időt ölsz ebbe”. Ezt a pedagógia hiánya miatt nem látja, és érzi a tagság. És mennyi minden következik ebből? A viszályok, vagy épp az, hogy egy egyesületbe ma már alig lehet tisztségviselőt találni, és bizony lassan már ez a helyzet a ma ismert vadásztársasági forma fennmaradását is veszélyezteti.”
Ahol én vagyok tag, ott az IB nagyrésze gyakorlatilag gyerekkori barátom, vagy ismerősöm. Látom, hogy mennyi időt és energiát ölnek bele abba, hogy tisztességgel elvégezzék a dolgukat, és azt is látom, hogy ezért semmiféle hála, vagy köszönet nem jár a tagok részéről. A taggyűlésen csak meghallgatják a meghallgatnivalót, szavaznak amiről szavazni kell, és felemelik a hangjukat páran ez-az miatt, olyanok akik minden taggyűlésen felszólalnak valami miatt. A “köszönöm”, vagy az esetleges pozitív visszacsatolás előtt meg valahogy mindenki hazamegy, tisztelet 1-2 ritka kivételnek. Ha vendégségbe hívnak minket valahová vadászni, hálánk jeléül szoktunk vinni valami kis ajándékot a vendéglátónknak. Egy üveg bort, vagy ilyesmi. De az a minimum, hogy megköszönjük a lehetőséget. Aki otthon tesz azért, hogy minden évben, egész évben vadászhassunk, annak meg egy köszönöm se jár? Balázs fent említett irományából arra következtetek, hogy ez máshol sincs másképp.
Ezen gondolkodjunk el Tisztelt Vadásztársak! Ez nem szentimentalis hülyeség, hanem alapvető közösségi érdek, hogy a dolgok sokáig és jól működjenek.
Ha már mi csak élvezni szeretjük azt ami van, akkor legalább próbáljuk meg lelkesíteni azokat, akik ezt alánk teszik!
Higgyük el, hogy ha ez jól működik, ők lesznek a motor az autóban, és az autó iramban marad, amely iramot az összes alkatrész felvesz. De ha ledöglik a motor…ja nem, ez nem autószerelő blog. Ez vadászblog…szóval, ha kilövik a vezérkocát, akkor a konda nem jut semerre. Ezt tudjuk mindannyian, ugye?
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.
