Úgy tűnik egyre kevesebb támadás éri az ilyen elektronikus eszközök használatát, és lassan, de biztosan elfogadott lesz a vadászok között a használatuk. A Kamara ugyanakkor továbbra sem tartja etikusnak a használatukat, és sok vadásztárs is így van ezzel a mai napig. Én is így voltam vele fél évvel ezelőttig, de ez megváltozott. Miért? Ezt fejteném ki az alábbiakban.
Kezdjük talán azzal, hogy elképesztően jó érzés látni éjszaka, hogy milyen élet van körülöttünk. A legfőbb ellenérv a “technika” ellen épp ebből fakad, hogy mindent látunk, így a hőkamera keresőtávcső csökkenti a vad esélyeit. Ez az érv azonban nem áll meg teljesen a lábán. Ezt az elmúlt 8 hónap, és közel 100 kiülés tapasztalata mondatja velem, mely során használtam egy tucatnyi kereső-hőkamerát teszt jelleggel, és olykor használtam analóg és digitális éjjellátót is. Sőt, néha e kettőt vegyesen.
Első blikkre persze logikusan azt gondolná az ember, hogy a vadász esélyei nőnek a technika által, hiszen minden élőlényt látunk magunk körül többszázméteres körzetben, így több esélyünk van elejteni, ergo a vad esélyei csökkennek. De ezt csak a logika diktálja, a valóság azonban picit más. Jómagam 8 hónapja használok hőkamerát. Hetente minimum kétszer, de inkább háromszor járok ki vadászni vegyesvadas területre. Idén egészen sok mifelénk a disznó, róka és sakál is van bőven. Tavaly mindenféle technika nélkül 4 disznót lőttem, egyet sebeztem, és bőven 10 fölött jártam a rókákkal év végére. Idén április elejétől pedig az eddig tesztelt hőkamerákkal számtalan alkalommal láttam kondát, egyes disznót, rókákat és néhányszor sakált is, amit azelőtt sosem. Az elmúlt nyolc hónapban viszont mindössze háromszor tudtam disznóra lövést leadni, ebből egy hiba, egy sebzés és egy ejtés, és kb. 3-4 rókát ejtettem el (sajna többször költöztünk idén, így nem tudtam vezetni a szokásos lőjegyzékemet). Ellenben meg sem tudom számolni hány róka inalt el, mire felraktam a puskát a lőbotra vagy a leskorlátra, hogy hány disznó volt túl messze, vagy fogott szagot, és hogy hányszor láttam malacos kocákat, ami miatt nem tettem lövést. Nem egyszer akadt olyan helyzet is, ahol sima keresőtávcsővel a malacokat nem láttam volna a magas növényzet miatt, a hőkamerában viszont itt-ott felvillantak a kocák körül. Mindezt persze lőtávon. Szóval hőkamera ide vagy oda, sem én, se a vadászbarátom, aki eddig szintén nagy ellenzője volt a hőkameráknak, nem érezzük azt, hogy sikeresebbek lennének a vadászataink azóta, hogy hőkamerát használunk. Inkább csak óvatosabbak lettünk, de lényegében
Ugyanúgy Diána kegyeire vagyunk bízva, azzal a különbséggel, hogy sokkal izgalmasabb vadászni úgy, hogy az ember Hold nélküli, vaksi estén is látja, hogy milyen élet van körülötte.
Látja, hogy hány gidát kísér a suta, látja, hogy merre vezet a róka, a borz, a sakál esti körútja, látja a csendben elosonó szarvasokat, és azon tűnődik, hogyan tudnak járni ilyen nesztelenül a száraz őszi leveleken. Látja, hogy hány bika van a csapatban nyáron, és látja a malacokat terelgető kocákat tavasszal. Látni a sutát hajtó bakot, a tarlón ugráló rókát, az egerésző baglyot…apropó egér. Egészen megdöbbentő látni, hogy egy frissen aratott búzatáblán mi mennyiségű egér van.
Ezekkel a kamerákkal olyan természetfilmbe illő jeleneteket láttunk már, mint például azt, amikor a süldő róka két egeret vitt a szájában, majd eldobva őket ugrált a többiért, mondhatni szinte belefulladt a kínálatba a búzatarlón. Láttuk, hogy a borz hogyan hordja be a kotorékba az avart. Hogy az őzek nem mindig riasztanak, ha magányos disznó sétál közöttük a vetésen. Hogy a disznók simán turkálnak tovább az úttól 80 méterre akkor is, ha megáll mellettük egy autó.
Hőkamerát használva kivételes lehetőségünk nyílik belepillantani az erdő-mező éjszakai életébe. De ettől függetlenül szerencse kell ahhoz, hogy találkozzunk lőhető vaddal, hogy elérhető távolságban legyen, hogy ne ugorjon el a lámpafényre, hogy ne forduljon meg a szél, hogy ne szúrja ki a mozgásunkat, és még sorolhatnám.
Szóval, ha valami csökkenti a vad esélyeit, az nem a éjjellátó, vagy hőkamerás keresőtávcső, mert látni nem bűn. A vad sorsa a lövésen múlik, ezért az esélyeit a távlövő puskák, az éjjellátásra képes, vagy képessé tett céltávcsövek, de legfőképpen a vadász mértéktartási képessége, leginkább annak hiánya csökkenti. Az etika nem csak azt jelenti, hogy levett kalappal vesszük birtokba a lőtt vadat, és terítéket meg töretet készítünk. Hanem abban is jelentkezik, hogy elindul-e az 500-600 méterre kiváltó disznóra a vadász, akár még úgy is, hogy a háziszabályzat szerint lesvadászatkor cserkelni nem lehet. Hogy rálő-e a 300m-re turkáló disznóra csak azért, mert a felszerelése alkalmas rá, ugyanakkor a lőkészsége nem biztos. Hogy meg tudja-e állni, hogy lámpával nem lő bikára szeptemberben?
Aztán ott van a ragadozógyérítés. Egyre több területen szaporodik el a sakál, hatalmas károkat okozva. Mifelénk is megjelent, a 7800 hektáros területünkön 2-3 éve még csak egyetlen kis területrészen lehetett találkozni velük, oda is a szomszédtól jártak át elvétve, és nem is egész évben, csak bizonyos időszakokban. De rohamosan terjed, tavaly már megjelent a túloldalon is, idén pedig rendszeresen látni őket, és lassan összeérnek középen. Évek óta nem tudtuk meglőni a kvótát, idén meg könnyedén sikerül. Hőkamera vagy éjjellátó nélkül pedig szinte esélytelen ÉRDEMBEN vadászni az aranysakálra (értsd megpróbálni kordában tartani az egyedszámukat), mert a rókánál sokkal rafinálabbak, és sokszor csak a hangjukból tudjuk meg merre járnak…vagy még abból sem. Csapdázni nehéz őket, mondják, hogy dögre rendszertelenül járnak, és nagyon óvatosak. Meg merem kockáztatni, hogy ott ahol megvetik a lábukat, előbb-utóbb azt is megtanulják, hogy hol vannak a magaslesek, megtanulják a lőtávolságot, és eszerint közlekednek éjszaka.
A hőkamerás és éjjellátó keresőtávcső tehát jóllehet a modern kor vívmánya, de szerintem nem ördögtől való. Azt nem tagadom, hogy azáltal, hogy mindent látunk magunk körül, nem pedig egy 56-os távcsőben szugeráljuk a megmozdulni látszó sötét foltokat a tájban, bizony veszít a vadászat az eddig megszokott romantikájából. Másfajta izgalmakat ígér a technika, de ez nem etikai kérdés szerény véleményem szerint, hanem inkább ízlés kérdése.
Én magam most azt az elvet követem, hogy hőkamerával vadászom, és rácsodálkozom az éjszakai élet nyüzsgésére. Sikeresebb vadász nem lettem általa, de sokkal eseménydúsabbak az éjszakai lesvadászatok, mint korábban. Ha pedig elemibb, hagyományosabb, mondjuk úgy romantikusabb vadászati módra vágyom, akkor íjjal a kézben, 20 méterre a váltótól egy fára felgallyazva ülök ki vadászni, ahol a vad testközelben fog felbukkanni, és minden tudásomat latba kell vessem, hogy sikeresen terítékre tudjam hozni. És ez már az alkalmas helyek felkutatásával, a terület mélyebb megismerésével elkezdődik. Talán ez az igazi vadász-romantika, az igazi közel kerülés a természethez, nem pedig az éjszakai távcsőben vaksiskodás.
És mindez teljesen független az etikától, úgy gondolom.
