Ultravid, Geovid, Noctivid, Trinovid, Duovid…hangzatos nevek, de mi van mögöttük? Ebből a cikkből megtudhatod, hogy melyik a számodra megfelelő modell.
Egyet azonban leírnék már most: ha 56-os objektívű távcsövet keresel, akkor ne is keresgélj tovább, a Leica Geovid modelljei lesznek a számodra megfelelők (leírásukat ld. lentebb), ugyanis csak ebből a szériából kínál a Leica 56-ost. Minden más termékcsaládban a legnagyobb objektívű példányok 50-esek. Hogy ez mennyire számít, azt majd egy későbbi tesztben kiderítjük. Értsd tudja-e erős szürkületben, vagy éjszaka egy top minőségű optikai rendszer kisebb méretben ugyanazt, amit egy 50-es, vagy 56-os távcső alsóbb kategóriás optikai rendszerrel. A szürkületi érték ugyebár nem minden, a szürkületi és éjszakai teljesítményt tekintve számít a képélesség, a kontraszt, a térérzet, a brillancia, a látószög, és persze a fényáteresztés is. Ezekért meg a lencsék alapanyagán és csiszolásán túl leginkább a különféle lencsebevonatok felelősek, hiszen ezek engedik át amit kell, és szűrik ki, ami rossz hatással van a képminőségre.
Haladjunk a legmagasabb szinttől a belépőszint felé az általános távcsövek között, a cikk végén pedig az extra funkciókat is kínáló, távmérős vagy épp variábel keresőtávcsöveket mutatjuk be:
Leica Noctivid
Ezt a távcsövet a Leica 2016-ban mutatta be, a termékpalettában a Noctivid tehát a legújabb modell, de legalábbis széria. A Noctivid a Leica távcsőgyártásának gyakorlatilag az abszolút csúcsa. A csata a három felsőkategóriás európai gyártó, vagyis a Leica, a Swarovski és a Zeiss között nagyjából egy évtizede zajlik, a Leicának pedig kellett egy olyan modell, ami felveheti a versenyt a korábban bemutatott Swarovski EL, és a Zeiss Victory távcsövekkel. Így született meg a Noctivid széria, amibe a Leica szerint beleadtak apait anyait, de leginkább 110 év távcsőgyártási tapasztalatát, kiegészítve a létező legmodernebb gyártástechnológiákkal, alapanyagokkal és lencsebevonatokkal. Mindenki, aki próbálta, azt állítja, hogy a Noctivid lenyűgöző 3D-s látványt kínál, gyönyörűen leképezi, érezteti a teret, pengeéles, és gyönyörű neutrális színeket ad. Külföldi tesztek alapján lazán egy szinten van a másik két gyártó csúcskategóriás termékével, sőt egyes vélemények szerint anyaghasználatban akár még fölötte is, így mondhatjuk, hogy a Leica célt ért.
A Leica Nocitivid jelenleg csak 42mm-es objektívvel kapható, 8x és 10x-es nagyítással, emiatt a fő célközönsége a cserkelő, és/vagy az idősebb (50-60 feletti) vadásztársak tábora, akinek a kor előrehaladtával szűkülő pupillaméretük miatt már nem érdemes a klasszik 8×56-os távcsövekkel bajlódniuk. Négy modell van a szériában egyébként, mert hogy elérhető fekete és zöld színben is. Ide kattintva lehet őket megtekinteni. A megnevezés (Noctivid) egyes információk szerint nem arra utal, hogy ez egy éjszakai távcső, hanem történetesen a kuvik latin nevéről (Athene noctua) keresztelték el a szériát. Nyilván azért ez nem véletlen, hogy egy bagolyról nevezték el a távcsövet, de azért igyekszem majd a Noctivid éjszakai használhatóságáról tesztkörülmények között is meggyőződni, mert 42-es ugyan, de mindenhol azt írják, hogy annyira minőségi üvegekkel, prizmákkal és bevonatokkal rendelkezik, hogy az átlag 42-es távcsövekhez képest brutálisan világos.
Leica Ultravid
Az Ultravid a Leica felső-középkategóriája. Ha mindenképpen hasonlítgatnunk kellene, akkor olyasmi, mint a Swarovskinál az SLC, jóllehet annál egy fokkal magasabbra pozícionált, legalábbis az Ultravid ára ezt tükrözi. Ezeken a szinteken és márkáknál pedig akkora az árverseny, hogy olyan nem létezhet, hogy az egyik lényegesen jobb a másiknál, és mégis sokkal olcsóbb. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az bizonyára téved. A három európai gyártó közt vérre megy a küzdelem a vásárlók kegyeiért, egész egyszerűen nem tehetik meg, hogy gyengébbet kínálnak drágábban, mert rögtön belebuknak. Az Ultravidnél is kapunk Schott HT prizmát, HD üveget, fluoridos bevonatot, vízlepergető és külső párásodást csökkentő AquaDura bevonatot, remek fényáteresztést és titánium elemeket, időjárásállóságot. A közelponttól a végtelen állásig 1,25x fordulatot kell csak tekerni a fókuszgyűrűjén, az építési minőség pedig természetesen kifogástalan, ez a távcső, ahogyan a Noctivid is Made in Germany. A dioptriaállítás egészen különleges az Ultravidnél és a Noctividnél is, a fókuszgyűrűt kell magunk felé húzni és így tekerni a dioptriakorrekciót.
Az Ultravid palettája már jóval szélesebb a Noctividnél, ugyanis elérhető 50mm-es objektív esetén 8x, 10x és 12x-es, 42mm-es objektív esetén 7x, 8x, 10x-es, 32mm-es objektív esetén pedig 8x és 10x nagyításokkal, továbbá létezik aprócska 20mm, és 25mm objektívű változat is túrázáshoz, színházba, és hasonló célokra. Általános vadászati célra talán a 7×42 HD Plus, a 8×42 HD Plus, a 10×42 HD Plus, a 8×50 HD Plus, és a 10×50 HD Plus modellek a legalkalmasabbak, bíráláshoz pedig a 12×50 HD Plus.
Mindebből a 42mm modellek mindenképpen kiemelendők, hiszen rendkívül kompakt méretű távcsövek, jóval kisebbek és könnyebbek, mint a többi európai gyártó 42mm-es modelljei, ld. az fenti fotón a Greatestbinoculars.com jóvoltából.
Leica Trinovid
A Trinovid a Leica távcsövek belépőszintje, körülbelül az a kategória, mint a Zeissnél a Conquest sorozat (a Zeissnél ez jelenti a középkategóriát, náluk a Terra a belépőszint), jóllehet a Trinovidből nincs sem 56-os, sem 50-es verzió, csak 42-es és alatta. A “belépőszint” kifejezés azonban ne tévesszen meg senkit, ez még mindig olyan magas minőség, mint más gyártóknál a közép-, vagy a felső-középkategória. A Leica ennél a sorozatnál olyan helyeken igyekszik faragni a gyártási költségeken, hogy a Trinovid például már nem Made in Germany, hanem Portugáliában készülnek, de a leírások alapján így is nagyon tartósak, időjárásállóak és ergonomikusak (teljes egészében csúszásgátló gumírozást kaptak), a képminőségük pedig a HD lencséknek, és a 90%-os fényáteresztésnek köszönhetően igen remek. Ezek a modellek ugyanakkor már nem rendelkeznek olyan high-tech technológiákkal, mint például a SCHOTT HT prizmák, vagy az AquaDura lencsebevonatok.
Általános vadászati célra a Trinovid 8×42 HD és a 10×42 HD modellek ajánlottak, utóbbit – főként cserkeléshez – e cikk írásakor ajándék mellpánttal lehet megvásárolni (de nincs kizárva, hogy a 8×42-est is, akit érdekel a dolog, kérdezzen rá).
Speciális modellek
Leica Geovid
A Geovid széria talán a legnépszerűbb Leica keresőtávcsöveket rejti. Különlegessége, hogy minden Geovid beépített távmérővel rendelkezik, melyből létezik egyszerűbb verzió, de még ezek is kalkulálják a légvonalban mért távolságon kívül a szögeltérést is, illetve létezik komplett ballisztikai számításokat végezni képest változat is. Ami a képminőséget illeti, itt is természetesen első osztályú színvonalat kapunk, a Geovid HD az Ultravidhez hasonló technológiákat, vagy épp ugyanazokat kapta, némely esetben még jobbat is. Geovidből egészen sok verzió létezik, objektívátmérőből 56mm-es és 42mm-es között választhatunk, nagyítást tekintve pedig 8x, 10x és 15x-ös a kínálat.
A továbbiakban a Geovid típusok között szeretném eligazítani a kedves Olvasót, ugyanis a Leica már annyi modellt kínál, hogy tényleg nehéz eligazodni közöttük, legalábbis akkor biztosan, ha egyszerre látjuk őket a webshopban. Ennek oka pedig az, hogy a Leica jelenleg több Geovid generációt is forgalomban tart, ki tudja miért. Ezeket a cég különféle “Typ” jelzővel azonosítja, ahogy a fényképezőgépeit is, de ebbe most nem megyünk bele, különben még jobban elveszítjük a fonalat. Inkább jegyezzük meg azt, hogy az első generáció a zárt hidas, tetőélprizmás, mára kissé retró kinézetű, de remek teljesítményű, és kedvező árú Geovid R (ld. balra).
A következő generáció a Geovid HD, ezek már modernebb kinézetű, nyitott hidas, különleges Perger Porro prizmás verziók, a Geovid HD-R és HD-R 2700, illetve a Geovid HD-B és HD-B 3000.
A Perger Porro prizmáról egyelőre csak pár szót ejtenék. Rögtön felismerhető a távcső formájából, hiszen némileg a hagyományos porro prizmás távcsövek “szinteltolásos” oldalnézetére hajaz, ám mégis megmarad a tetőélprizmás távcsövek modern eleganciája. Ez nem csak ergonómia szempontjából jobb a tetőélprizmás távcsövekhez képest, de ötvözi a porro prizmás és a tetőélprizmás távcsövek legjobb tulajdonságait, és kiküszöböli azok hibáit. Ezzel a Geovid a világ legjobb távmérős távcsövei közé tartozik, ha épp nem az abszolút legjobb, hiszen a konkurencia egytől egyig tetőélprizmás távcsöveket kínál.
Ami a jelzéseket illeti, jegyezzük meg:
- az “R” azt jelenti Rangefinder, vagyis olyan távmérős modellekről beszélünk, melyek légvonalban mért, és vízszintesnek megfelelő távolság kijelzésére is képesek, ezek pedig a
- Geovid R: régi tetőélprizmás
- Geovid HD-R: új, banános kialakítás, 1825m hatótávval
- Geovid HD-R 2700: új, banános kialakítás, 2500m hatótávval
- a “B” pedig a Ballisticra utal, vagyis a B-jelzésű Geovidek (és egyébként kézi távmérők is) nem csak légvonalban mért és ekvivalens távolságot tudnak mérni, de előre beprogramozott, egyedi (értsd az általunk használt lőszerhez beállított) ballisztikai számításokra is képesek. Ilyenek a
- Geovid HD-B: új, banános kialakítás, 1825m hatótávval
- Geovid HD-B 3000: új, banános kialakítás, 2750m hatótávval, néhány új funkcióval a többihez képest
Az, hogy konkrétan mit jelentenek ezek a ballisztikai számítások, kiderül a Leica Rangemaster tesztünkből. Amit az a kis kütyü tud, azt nagyteljesítményű keresőtávcsőbe bújtatva tudja a Geovid HD-B is. Az R, a HD-R és a HD-R 2700 modellek ballisztikát ugyan nem számolnak, de a mérés/lövés szögét ezek is belekalkulálják a mért távolságba, ami nagyban segíti a vadászt lövés előtt, sőt a ballisztikai tornyos Leica céltávcsövekhez lehet rendelni méter beosztású gyűrűt is, amennyiben a fenti modelleket használjuk távmérőként, így nem klikkeket számolunk, hanem mért métert állítunk be rajta. A HD-B 3000 modell tud klikk-értéket mutatni, métert mutatni, előre beprogramozott lőszerprofilt kezelni, illetve további újdonságai még a többi modellhez képest az új LED kijelző és ikonok, a 200m-nél kisebb távolságok esetén tizedes mérési pontosság, és a gyorsabb szkennelés üzemmód.
A 3000 jelzésű modellek 3000 yardig (2750m) tudnak mérni, ami kategóriájában a legnagyobb teljesítmény, a 2700 jelzésű modellek 2700 yardig (2500m), a számjelzés nélküli HD-R és HD-B modellek 2000 yardig (1825m), a régi, tetőélprizmás Geovid R-ek pedig 1200 yardig (1100m).
A fentieket megismerve úgy gondolom most már ki lehet igazodni a Geovid forgatagban, ami itt érhető el.
Leica Duovid
A Leica másik különleges távcső családja a variábel Duovid. Ez a széria mindössze két modellből áll, ezek a Duovid 8-12×42 és a 10-15×50. Ahogy a neve is mutatja, a nagyítás állítható. Nem fokozatmentesen, hanem a két érték között lehet kapcsolni. A 8-12-es verziót inkább cserkeléshez, a 10-15-ös verziót pedig inkább lesvadászathoz, bíráláshoz, és akár az égbolt éjszakai megfigyeléséhez is ajánlja a gyártó. Mindkét Duovid modellhez gyárilag jár egy állványadapter, így akár helyettesíteni tud egy spektívet is. Nem véletlen, hogy a piacon nincs valami sok variábel keresőtávcső, ezeket ugyanis optikailag nagyon nehéz kivitelezni, úgy összehangolni tökéletesre a két tubust, olyanra tervezni és gyártani a mechanikát, hogy az a nagyítás változtatása során is egy prémium gyártótól elvárt, hibátlan képet adjon. Ezt még a Leica is csak úgy tudta tökéletesen megoldani, hogy a két tubuson külön-külön kell a nagyítást átkapcsolni.
Az összes Leica keresőtávcső itt érthető el, a Leica céltávcsövei pedig itt.
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.